2025 július 02.

Férfi OB I: Itt a megújult OSC kerete

Fiatal csapattal vág neki a Semmelweis OSC a szezonnak.

Fotó: semmelweis.hu

Május elején derült ki, hogy a Semmelweis Egyetem veszi át a klubot, most pedig már a csapat is ismert. Hivatalos oldalán tette közzé játékoskeretét az OSC, mely csapat Tóth László irányításával kezdte meg a munkát. A vezetőedző így nyilatkozott:

Az egész csapatban nyilván a lehető legjobb megoldást kerestünk minden posztra. Ne legyen félreértés ebből, a játékosokat kiválasztottuk, megkerestük, tárgyaltunk velük, dolgoztunk azért, hogy összerakjuk ezt a gárdát. Az, hogy később léptünk ki a piacra és hogy van egy fix keret amiből dolgozhatunk, teljesen rendben van. Építkezünk, sok fiatallal, szerintem ebből lehet egy ütőképes csapat, sok munkát kell belerakni és meg fogja hozni a gyümölcsét. Center poszton volt más is akit kerestünk, Sörivel (Tóth Kristóf) már dolgoztunk együtt még a COVID előtti OSC-ben. Ismerem, és a fejlődésével is tisztában vagyok, Klár Gerivel még nem volt szerencsém dolgozni, de nem véletlenül került a Vasasból hozzánk. Nekem kifejezetten az volt a szándékom hogy olyan emberekkel dolgozzunk együtt, akik felismerik a lehetőséget abban, hogy itt egy OB1-es klubban tudnak bizonyítani, építhetik a pályafutásukat, erősödhetnek egy rendezett háttérrel rendelkező klubban. A csapaton belül mind korban mind kvalitásban vannak különbségek. Azon leszünk hogy a fiatalok tanuljanak, az idősebbek pedig bizonyítsák azt, hogy itt a helyük

– mondta Tóth László.

Hír még a csapat háza tájáról, hogy Sedlmayer Tamás is csatlakozott a csapathoz. A 30 éves ex-válogatott pólós két év idegenlégióskodás (Spandau Berlin és Trieszt) után tette át a székhelyét Magyarországra.

A Semmelweis OSC 2025/2026-os kerete:

Tátrai Tamás, Illés Huba, Kerényi Csanád, Farkas Domonkos, Klár Gergely, Simon Sebestyén, Tóth Kristóf, Sziládi Kristóf, Török Botond, Szitás Dávid, Mészáros Csaba, Varga Bence, Sedlmayer Tamás, Gál Dávid, Hessels Sebastian, Hessels Benjamin

A stáb:

Tóth László (vezetőedző), Bisztritsányi Dávid (másodedző, kapusedző), Fridvalszki Marcell (erőnléti edző), Balázs Miklós (videóelemző), Tóth Márton (ügyvezető), Stéger Máté (gyúró), Dr Tarjányi Zoltán (csapatorvos), Balogh-Bottlik Emese (gyógytornász, sportrehabilitációs tréner), Kónya Ferenc (kommunikációs és marketing koordinátor)



Kapcsolódó cikkek