Férfi Ob I: a Vasas ellen az Eger, Debrecenben a Szolnok
A 7. fordulóval folytatódik pénteken és szombaton az E.On férfi vízilabda Ob I. A programban több érdekes összecsapást is találni. A bajnokság listavezetői közül az OSC otthon könnyebb meccsre számíthat, míg a vetélytársak idegenben nem mehetnek biztosra.
Az éllovas, hat győzelemmel százszázalékos Szolnok Debrecenbe látogat. A szolnokiak bizonyára duzzadó önbizalommal utaznak a hajdúságiakhoz, hiszen a hétközben nagyon fontos meccset nyertek. A visszavágót két góllal legyűrték az OSC-t, és így bejutottak a Bajnokok Ligája főtáblájára – minden bizonnyal nagy kő esett le a szolnoki szívekről. Debrecen egy héten belül háromszor is nagy érdeklődésre számot tartó találkozónak lesz házigazdája: a listavezető vendégjátéka után vasárnap olimpiai bajnokok – világbajnokok gálameccs, kedden Magyarország – Szlovákia válogatott összecsapás lesz műsoron.
A bajnok Eger a Komjádi uszodába látogat. A két együttes nemrégiben a kupában mérte össze erejét, akkor az Eger könnyedén jutott tovább – igaz, idegenben azért nehezebb dolga volt. Hosnyánszky Norbert a szövetség kimutatása alapján 300. bajnokiját játssza majd, ő korábban a Vasassal ért el szép sikereket.
A bajnoki harmadik Ferencváros a Pécshez utazik, a baranyaiak eddig szoros, éles meccseket játszottak, minden bizonnyal a Fradinak sem lesz könnyű dolga. Az egyetlen vereséggel álló OSC ezúttal a KSI-t fogadja, és a papírforma alapján nagy esélye van a három pont begyűjtésére.
E.On férfi vízilabda Ob I., 7. forduló:
November 14., péntek:
17.30 VasasPlaket – ZF Eger (Komjádi uszoda)
18.00 Debrecen – Szolnoki Dózsa-Közgép (Debrecen)
November 15., Szombat:
16.00 Kaposvár – BVSC Wáberer (Kaposvár)
18.00 Valdor Szentes – Tiszavirág Szeged-Diapolo (Szentes)
19.00 UVSE Hunguest Hotels – RacionetHonvéd (Hajós Alfréd uszoda)
19.00 A-Híd OSC – KSI (Nyéki Imre uszoda)
19.00 PVSK Mecsek-Füszért – Ferencváros (Pécs)
A Vasas – Eger találkozót a DigiSport élőben közvetíti.
1. | Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP | 6 | 6 | 0 | 0 | 46 | 18 |
2. | A-Híd OSC Újbuda | 6 | 5 | 0 | 1 | 24 | 15 |
3. | FTC | 6 | 5 | 0 | 1 | 6 | 15 |
4. | ZF Eger | 6 | 4 | 1 | 1 | 25 | 13 |
5. | RacioNet-Honvéd | 6 | 4 | 0 | 2 | 6 | 12 |
6. | BVSC | 6 | 3 | 0 | 3 | 5 | 9 |
7. | Kaposvár | 6 | 3 | 0 | 3 | 0 | 9 |
8. | Vasas | 6 | 3 | 0 | 3 | -10 | 9 |
9. | Pécs | 6 | 2 | 1 | 3 | -5 | 7 |
10. | Tiszavirág Szeged Diapolo | 6 | 2 | 0 | 4 | -11 | 6 |
11. | Debrecen | 6 | 2 | 0 | 4 | -12 | 6 |
12. | KSI | 6 | 1 | 1 | 4 | -11 | 4 |
13. | UVSE | 6 | 0 | 1 | 5 | -25 | 1 |
14. | Valdor Szentes | 6 | 0 | 0 | 6 | -38 | 0 |
Gy. Zs.