2016 szeptember 18.

Hatodik lett női junior válogatottunk az Eb-n

Az oroszok egyetlen góllal voltak jobbak a mai meccsen, így a 6. helyen fejezte be a Faragó-csapat a küzdelmeket.

noijunioreb201602

Az utolsó negyed előtt még két góllal vezettek az orosz csapat ellen lányaink, de a záróakkordban egy 0-3-as etappal hozta a mérkőzést ellenfelünk.

A csapat egygólos vereségével a hatodik helyen zárt a junior Eb-n.

Az 5. helyért:
Magyarország–Oroszország 10–11 (3–3, 3–4, 4–1, 0–3)

Faragó Tamás értékelése: „A csoportmérkőzésen elszenvedett kiadós vereség után volt bennük dac, bizonyítani akartuk, ennél többe tudunk. Ez sikerült. Három negyedig jól játszottunk, meglepően jól. Teljesítettük a legfőbb célt, miszerint az elméleti hibák számát lecsökkentettük, a ki nem kényszerített hibákat kordában tudtuk tartani. Ezáltal nem tudtak lefordulni, a zóna is működött. Elöl néhány játékossal többek voltunk, gondolok itt elsősorban Farkas Tamara vagy Varga Viktória átlagon felüli játékára. Így az utolsó negyedben is volt győzelmi esélyünk. Ekkor azonban nem tudtunk igazán felnőni a feladathoz, Kuna Szonja kipontozódása utána megakadt a játékunk, sem a védekezés, sem a támadás nem úgy működött, ahogy kellett volna, arról nem beszélve, hiába beszéltük meg, hogy az oroszok 4-es játékosa nem lőhet kapura, hat gól is szerzett… Egy góllal kikaptunk így ki az Európa-bajnokság egyik legjobb csapatától, mert az oroszt a holland mellett feltétlen annak tartom.” – fejezte be a szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak

További helyosztók:

Szerbia – Németország 6-8 (7. helyért)

Görögország – Olaszország 10-9 (bronzérmért)

Hollandia – Spanyolország 9-7 (döntő)

A magyar női junior-válogatott Európa-bajnoki 6. helyzett csapata:

Kapusok: Magyari Alda (POLO SC), Lekrinszki Gina (Dunaújváros)

Mezőnyjátékosok: Kuna Szonja, Bicskei Réka, Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Gerendás Matilda (mindannyian UVSE), Varga Viktória (BVSC), Huszti Dóra, Mchunu Hlengiwe, Vályi Vanda (mindannyian Dunaújváros), Farkas Tamara, Tóth Csenge (mindketten Szentes)

A torna végeredménye: 

1. Hollandia
2. Spanyolország
3. Görögország
4. Olaszország
5. Oroszország
6. Magyarország
7. Németország
8. Szerbia
9. Nagy-Britannia
10. Horvátország
11. Izrael
12. Szlovákia



Kapcsolódó cikkek