U18-as Vb: Óriási küzdelem után elődöntőben a lányok
Elődöntőbe jutott női válogatottunk az U18-as Vb-n miután ma egy góllal legyőzte a házigazda spanyol válogatottat a negyeddöntőben. A következő ellenfél Kanada lesz, immár a döntőért.
Női válogatottunk bejutott a legjobb négy közé miután ma egy góllal legyőzte a házigazda spanyolokat a Vb-n.
Érdekesen alakult a mérkőzés. Az első negyedben már öt góllal is vezettünk. Gurisatti vitte a hátán a csapatot, így 6-1 volt ide. A második negyedben tartottuk a közte ötöt, kezdett kinyílni a találkozó, de a harmadik negyedben visszajöttek a spanyolok egyre egy kis bírói segítséggel. A záróakkordban Cordobes egalizált, majd Gurisatti egy szabaddobásgólt tapasztott a spanyol kapuba. Bőven volt még izgalom az utolsó percekben egy ötöst fújtak a spanyoloknak, amit Gábor Kincső védett. Az utolsó másodpercekben pedig az ibériaiak fölélőtték a labdát, végül 11-10 lett a vége a magyar csapat javára.
Női negyeddöntő, u18-as Vb:
Spanyolország-Magyarország 10-11 (1-6, 2-2, 6-2, 1-1)
Gólszerzők: Lopez 3, Ariza 3, Cordobes 2, Rovirosa 1, Gonzalez 1 illetve Szilágyi 4, Gurisatti 4, Kuna 2, Horváth 1
Holnap az elődöntőben Kanada vár a lányokra.
Petrovics Mátyás értékelése: Szenzációsan kezdtük a mérkőzést. Tökéletesen felkészültünk a spanyol válogatottból. Ez önmagában még nem elég, még kevés, a lányok viszont maximálisan betartották azt, amit kértünk tőlük. Nem ijedtek meg a lányok akkor sem, amikor egyre csak közeledtek a nagy előnyünk után, nem fogta meg őket az sem, hogy telt ház előtt játszottunk. Pedig bepattantak olyan gólok, amik szerencsés körülmények között születtek, volt, hogy dudában kaptunk gólt. Az a csodálatos kezdés, amit produkáltunk, ugyanakkor tartást adott a csapatnak, és ez kitartott a végéig.
Az hozzátartozik a győzelmünk hátteréhez, hogy fantasztikus fizikai állapotban van a társaság, jól bírtál végig, annak ellenére, hogy azért persze elfáradtak. Sok olyan játékos van a csapatunkban, aki képes döntő helyzetben a helyes megoldást meghozni, bennük is bízhattunk, de tényleg mindenre felkészültünk. Jó példa arra, hogy Kiss Alexandra ötméteresénél is tudtuk, hogy a spanyolok legjobbja vélhetően hová lövi a büntetőt. Ezek az apróságok is számítottak. Egy siker akkor érkezhet, ha megvan a megfelelő és eltervezett taktika és akkor, ha ezt maximálisan betartják a játékosok. Ma ez történt, és az, hogy szívvel-lélekkel játszottak a lányok.
Óriási öröm és boldogság, hogy a négy közé jutottunk, és külön kiemelném, hogy egy rendkívül korrekt játékvezetés mellett tettük. Ez nagyon fontos a sportág jövője szempontjából. Ma ugyanakkor ezt az örömöt és ezt a meccset elengedjük, és a lányok már Kanadával fekszenek le. Örülünk a négy közé jutásnak azért is, mert olyan nemzetek nem kerültek ide, mint az ausztrálok vagy az oroszok. Előbbiek például ma 13-10-re kikaptak azoktól a japánoktól, akiket mi simán vertünk. Nagyon erős tehát ez a torna.
Ami Kanadát illeti: ismerjük őket, ők is minket, ők a világbajnokság egyik fő esélyesei, de szeretnénk nekik visszavágni a dunaújvárosi vereségért. Nagyszerű meccsen verték meg az olaszokat, igyekszünk a legjobban felkészülni belőlük” – fejezte be az mvlsz.hu-nak.
Mai eredmények:
Németország – Puerto Rico 5 – 10 (15. helyért)
Brazília – Új-Zéland 7 – 10 (13. helyér)
Japán – Ausztrália 13 -10
Dél-Afrika – Oroszország 5 – 17
USA – Hollandia 6 – 4
Görögország – Kína 10 – 5
Kanada – Olaszország 8 – 6
Holnapi program:
09:00 Ausztrália – Dél-Afrika (11. helyért)
10:30 Japán – Oroszország (9. helyért)
5-8. helyért
12:00 Hollandia – Kína
15:00 Spanyolország – Olaszország
Elődöntők:
16:30 USA – Görögország
18:00 Magyarország – Kanada
Fotó: Sandra Martin