Káprázatos hajrával döntőbe jutott U19-es válogatottunk az Eb-n!
Négygólos hátrányból felállva, győzött U19-es válogatottunk a tbiliszi Eb elődöntőjében az olasz csapat ellen. A döntőben a szerb válogatottat játszunk, mely együttes a horvátokat verte az elődöntőben.
Rosszul kezdődött a mérkőzésen, hiszen az olaszok az első negyed utolsó perceire már 2-0-ra is elhúztak. Innen Kolozsi révén, aki egy szép, életerős lövéssel lepte meg az olaszok kapusát visszajöttünk egyre.
A második negyed sem a kedvünk szerint alakult, hiszen Foglio révén már 4-1 is volt az eredmény, ekkor Sedlmayer hozta közelebb a válogatottat, és maradt is a közte kettő a fordulásra, 5-3 volt az állás.
A harmadik negyed rémálomszerűen kezdődött, 7-3-ra is vezetett az olasz csapat, de ekkor megkezdte a felzárkózást a Horkai-legénység. Kettőre faragtuk a négygólos hátrányt a negyed végére, és ez lőtávolt jelentett a talján válogatottal szemben.
A negyedik nyolc percben Sedlmayer révén már egyenlő volt, de ekkor Dolce még az olaszokhoz ragadta a vezetést. 1:30-al a vége előtt kiegyenlítettünk, majd három másodperccel a vége előtt egy okos ejtésgóllal megszerezte a győzelmet a csapat.
Magyarország-Olaszország 9-8 (1-2, 2-3, 2-2, 4-1)
A másik elődöntőben:
Szerbia-Horvátország 10-5 (3-0, 2-1, 2-1, 3-3)
Holnap Szerbiával játszunk 16 órától, immár az aranyérem a tét.