2014 augusztus 25.

Leány U18-as Vb: Vereség az amerikaiaktól

Nem sikerült az első mérkőzésen győzelemmel kezdenie U18-as válogatottunknak a madridi Vb-n. Az amerikaiak öt góllal jobbnak bizonyultak Petrovics Mátyás együttesnél…2014 u18as noi vb02
A mérkőzés első negyedében az amerikaiak már vezettek 3-0-ra is a hajrá előtt. Ekkor Petrovics Mátyás időt kért, és jól játszottunk meg egy fórt, amit Szilágyi értékesített, majd nem kellett sokat várni a második találatunkra sem, így egygólos hátránnyal mehettünk pihenni az első etap után.

A második negyedben Raney gyorsan visszaállította a közte kettőt, sőt Manzella révén már hárommal mentek az amik, Fisher tett még rá egyet, aki megúszásból már négyre hízlalta az előnyt, 6-2. Ezek után elkezdtük a felzárkózást, Szilány és Hertzka találatáival már csak kettő volt közte. Az utolsó perceket azonban nem mi bírtuk jobban, így 9-5 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben.

a fordulás után már öt góllal is vezettek az amerikaiak, mikor Hertzka és Gurisatti duplávájal a harmadik negyed utolsó percére 8-10-re feljöttünk. A végén azonban ismét háromra hízott az amerikaiak előnye, 11-8-ra. A záróetapban nem sikerült közelebbkerülni az amikhoz, sőt 12-9-ről, még kettőt közé tudtak tenni, így kialakítva a 14-9-es végeredményt.

Leány, ifi Vb:

USA – Magyarország 14 – 9 (3-2, 6-3, 2-3, 3-1)
Gólszerzők: Raney 3, M. Fischer 3, Mussleman 2, Manzella 2, A. Fischer 2, Berggren 1, Gras 1 illetve Szilágy 3, Gurisatti 2, Hertzka 2, Leimeter 1, Varga 1

Holnap Németország következik 17 órától.