Vereség Montenegrótól – A Benedek-csapat a hatodik helyen végzett a vb-n
A Benedek-csapat egygólos vereséget szenvedett a montenegróiaktól a vb-n. A férfiválogatottunk így a hatodik helyen zárt Kazanyban
A mérkőzés Szivós góljával kezdődött, majd Ivovics egalizált, sőt a montenegróiak még rá tudtak tenni egy lapáttal, hiszen Darko Brguljan révén – ismét húzásból – megszerezték a vezetést. A negyed végén Hosnyánszky könyörtelenül bevágta, 2-2. A második nyolc perc elején elhúztak a montenegróiak, Janovics majd Ivovics 4-2-re hízlalta a két csapat közti különbséget. A nagyszünetig ismét jött Hosi, így 4-3 állt az eredményjelzőn.
A fordulás után Varga Daniról maradtak le, 4-4 majd Nagy Viktor is óriásit védett, de Janovics később pedig Ivovics megint visszaálltotta a közte kettőt. Bedő eztán ismét visszahozta a reményeket az utolsó negyedre, hiszen centerben jeleskedett, 6-5. Az utolsó nyolc percben rendre két gólra el tudtak húzni Brguljanék. Előbb 7-5-re, majd 8-6-ra is, de a hajrában 10-7 is volt oda. Az utolsó percekben még sikerült kozmetikázni az eredményen, így egygólos vereséget szenvedett a csapat.
Férfi vízilabda világbajnokság (5. helyért):
Montenegró – Magyarország 10-9 (2-2, 2-1, 2-2, 4-4)
Gól: Hosnyánszky 2, Erdélyi 2, Varga Dániel 2, Szivós 1, Bedő 1, Varga Dénes 1 ill. Ivovics 3, Janovics 2, Paszkovics 2, Darko Brguljan 2, Radovics 1
Élő szöveges beszámolónk a találkozóról:
Vége a mérkőzésnek, 10-9-re kikaptunk. A hatodik helyen végzett a Benedek-csapat a vb-n.
– Varga Dani még lő egy gólt 10-9
– Erdélyi előnyt vált gólra, 10-8
– Dumi óriási kupfát lő
– Darko Brguljan értékesít egy előnyt 10-7
– Erdélyi értékesít egy fórt 9-7
– megúszik a Paskovics 9-6
– naggyá tesszük a kapust
– Radovics belövi a montenegrói előnyt négy perc van vissza 8-6
– Dumi beúszik, mesterirn tállal oda Dani 7-6
– Janovics úszik meg, belövi 7-5 oda
– kivédekezzük, 6 perc van vissza
– hátrányban vagyunk Perovics időt kér
– Bedő ejtését tolja ki a kapus
Vége a harmadik negyednek, 6-5 oda
– előnyt hagyunk ki, Szivós belelövi a blokkba
– két perc van vissza hátrányt védekezünk ki
– fórt kapunk, Bedő bepaskolja, 6-5
– Ivovics belövi középről a montenegrói fórt, 6-4 oda
– Nagy Viktor előbb véd emberhátrányban, majd az ismétlést bevágja Janovics, 5-4 oda
– Varga Daniról maradnak el, megbünteti, 4-4
Nagyszünet 4-3, oda
– hátrány, Benedek időt kér, de nincs gól, Dumi pattintja fölé
– kimarad egy óriási helyzet
– két és fél perc van vissza, fordulhatunk
– Hosi már nem játszik tovább, hiszen kipontozódott
– Hosnyánszky könyörtelenül vág be egy előnyt, 4-3
– Ivovics már kettőre hízlalja a montenegrói előnyt 4-2
– Janovics bekösz 3-2 oda
vége az első negyednek, 2-2.
– előnyt puskázunk el
– hátrányban vagyunk, Nagy Viktor véd
– Hosi könyörtelenül vágja be a fórt, 2-2
– montenegrói előny, időt kérés, a húzás nincs bent
– előnybe kerül Montenegró, Darko Brguljan behúzza 2-1 oda
– húzásra tették be Ivovicsnak, 1-1
– Szivós köszön be egy szabaddobásból, 1-0 ide
– Madaras próbálkozása a blokkon hal el
– Varga Dénes hozza el a labdát
– Nagy Viktor véd
– már le is játszották a hetedik helyért menő meccset, itt az amerikaiak nyertek 10-6-ra az ausztrálok ellen.
– a mérkőzés 14:30-kor kezdődik.
– a Benedek-csapat még nem játszott ilyen korai időpontban a vb-n.
Sz. B.
Fotó: MTI / Kovács Anikó