2014 augusztus 19.

Férfi Világkupa: Meggyőző szerb, magyar, és amerikai siker az első napon

 A Világkupa első napján nem született meglepetés, ha csak azt nem nézzük, hogy Szerbia simán győzött Montenegró ellen. Az Egyesült államok is bekezdett, hiszen tizenöt góllal győzött Dél-Afrika ellen, míg a Benedek csapat néggyel verte a horvátokat, az auszik pedig hárommal bizonyultak jobbnak a házigazdáknál…2014 vilagkupa ferfi01
Szerbiának jobban bejött – egyelőre – az Eb utáni változások, hiszen Dejan Savics tizenegy, míg kollégája kilenc helyen módosított a kontinenstornához képest. Nos, egy negyednyi jó játék elég volt a friss Eb-győztes alakulattól ahhoz, hogy ne kelljen tovább izgulniuk, elsősorban Eskert két góljával elhúztak 4-0-ra és ez végzetesnek bizonyult Montenegróra nézve.

A második mérkőzésen, ahogy már arról írtunk, a magyar válogatott meggyőző játékkal győzött Horvátország ellen, a kilenc gólunkon nyolcan is osztoztak. A harmadik mérkőzésen az amerikaiak bekezdtek, tizennyolc gólt közétéve győzték le a dél-afrikaiakat. A zárótalálkozón az ausztrálok csak az utolsó negyedben döntötték el a mérkőzést, 3-1-es etapot produkálva 11-8-ra múlták felük a kazahokat.

Holnap, 13:40-től a házigazdák várnak a Benedek-csapatra

A mai eredmények (Kazahsztán, Almaty):

Montenegró – Szerbia 3-9 (0-4, 1-1, 1-2, 1-2)

Montenegró: Dejan Lazovic, Marko Vukmirovic, Nikola Markovic, Stefan Vidovic, Darko Brguljan (1), Bogdan Durdic, Dorde Bulatovic, Jovan Saric (1), Radovan Latinovic (1), Nikola Murisic, Filip Klikovac, Uros Cuckovic, Slaven Kandic. Szövetségi kapitány: Ranko Perovic.

Szerbia: Stefan Zivodinovic, Strahinja Rasovic (1), Dimitrije Obradovic (1), Dusan Markovic, Gavril Subotic, Nikola Eskert (3), Dusan Mandic (2), Viktor Rasovic, Sava Randelovic (1), Nemanja Ubovic (1), Dusan Vasic, Srdan Vuksanovic (1), Dimitrije Risticevic. Szövetségi kapitány: Dejan Savic.

Horvátország – Magyarország 5-9 (2-3, 1-3, 1-1, 1-2)

Horvátország: Marko Bijac, Luka Bukic, Ivan Milakovic, Marino Divkovic, Ante Vukicevic, Ivan Buljubasic, Petar Muslim (1), Kristijan Milakovic (1), Ante Viskovic, Duje Zivkovic (1), Andelo Setka (2), Marko Macan, Ivan Marcelic. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak.

Magyarország: Decker, Gór-Nagy (1), Madaras Norbert (1), Erdélyi, Balázs, Bátori Bence, Hosnyánszky Norbert (1),Decker Ádám (1), Angyal Dániel, Varga Dániel (1), Varga Dénes(1), Bedő Krisztián (1), Hárai Balázs (2), Lévai Márton. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor.

Dél-Afrika – USA 1-19 (0-4, 0-6, 0-4, 1-5)

Dél-Afrika: Dwayne Flatscher, Etienne Le Roux, Devon Card, Ignardus Badenhorst, Nicholas Rodda, Joao Marco De Carvalho, Lodewyk Rabie, Jared Wingate-Pearse, Dean Whyte, Pierre Le Roux, Christopher Baker, Nicholas Hock, Julian Lewis. Szövetségi kapitány: Paul Martin.

USA: Merrill Moses, Ryder Roberts (1), Alex Obert (3), Michael Rosenthal (1), Luca Cupido, Conner Cleary, Josh Samuels (2), Bret Bonnani (4), Alex Bowen (3), Nolan McConnell, Jesse Smith (2), John Mann (3), McQuin Baron. Szövetégi kapitány: Dejan Udovicic.

Kazahsztán – Ausztrália 8-11 (1-3, 2-1, 4-4, 1-3)

Kazahsztán: Makhmetov Madikhen, Sergey Gubarev, Yevgeniy Medvedev, Roman Pilipenko (1), Vladimir Ushakov (3), Alexey Shmider, Murat Shakenov, Anton Koliadenko, Rustam Ukumanov (2), Mikhail Ruday, Ravil Manafov, Branko Pekovich (2), Valeriy Shlemov. Szövetségi kapitány: Sergey Drozdov.

Ausztrália: James Clark, Richard Campbell (3), George Ford (1), John Cotterill, Nathan Power, Jarrod Gilchrist (1), Aidan Roach (1), Aaron Younger (4), Lachlan Edwards (1), Tyler Martin, Mitchell Emery, Blake Edwards, Edward Slade, James Stanton. Szövetségi kapitány: Elvis Fatovic.

A holnapi progam:

9:40 Dél-Afrika-Szerbia

11:00 Montenegró-USA

12:20 Horvátország-Ausztrália

13:40 Kazahsztán-Magyarország