2014 augusztus 08.

U18-as Vb: Elődöntőt ért a törökverés

U18-as válogatottunk a mai negyeddöntőben Törökországot verte hat góllal. A siker azt is jelenti, hogy a csapat bejutott a holnapi elődöntőbe, ahol az orosz válogatott lesz az ellenfél…Istanbul day 1 HUNvsUSA
Az isztambuli U18-as Vb-n a junior váolgatottunk a negyeddöntőben legyőzte a házigazda törököket. A mérkőzésen végig vezetett csapatunk, az első negyedben 2-1-re majd a fordulásra már 6-2 volt ide. A harmadik negyedben 1-1-es etapot produkáltak az együttes, míg a zárónyolcpercben 3-1-el zárt a válogatott.

A holnapi napon 16:20-tól Oroszország lesz az ellenfél, amely csapat ötméteresek után verte a horvátokat. A másik ágon a spanyolok szintén büntetők után jutottak túl a montenegróiakon, míg Szerbia nagy meglepetésre simán, tíz góllal verte az olaszokat.

U18-as világbajnokság, negyeddöntő:

Magyarország – Törökország 10 – 4 (2-1, 4-1, 1-1, 3-1)
Gólszerzőink: Manhercz 4, Kiss 2, Vogel Simon 1, Csacsovszky 1, Hornyák 1, Nagy 1

Horkai György, a mérkőzés után: „Nagyon örülök a győzelemnek, mert jól játszottunk és egyértelműsítettük, hogy ezt a meccset csak mi nyerhetjük meg. A srácok megfogadták, amit kértem tőlük, hogy már az elején tudatosítsuk bennük: nagyon jó a csapatuk, de a magyar vízilabda, az a magyar vízilabda. Azt azért el kell ismerni, hogy tényleg jó csapatuk van, négy balkezessel, nagyon jól lőnek, de nem volt kétséges, hogy jobbak vagyunk. Volt egy-két olyan pillanat, amikor kicsit kiengedtünk, kihagytunk ötméterest is, meg pár ziccert is. A 10-4 reális eredmény.” fejezte be az mvlsz.hu-nak.

További negyeddöntők eredményei:

Montenegró – Spanyolország 9-9  (1-2, 2-1, 3-3, 3-3) ötméteresekkel: 12 – 14

Oroszország – Horvátország 6-6 (3-1,1-3, 1-1 1-1) ötméteresekkel 12-11

Szerbia – Olaszország 13-3 (2-1, 4-0, 2-1, 5-1)

A holnapi elődöntők:

16:20 Magyarország – Oroszország

17:40 Szerbia – Spanyolország