Dejan Szavics, a szerbek kapitánya: Ennél jobb finálé nem is lehetne az Eb-döntőben
A szerbek tegnap óriási erőről tettek tanubizonyságot, hiszen 4-8-ról jöttek vissza a montenegróiak ellen az elődöntőben, és nyerték meg a mérkőzést. A szerb kapitány szerint a magyar – szerb csatánál jobb döntő nem is lehetne az Eb-n.
A tegnapi napon káprázatos meccset játszott Szerbia és Montenegró az Eb másik elődöntőjében. A csata utáni nyilatkozatokból szemezgetünk.
Dejan Szavics, a szerb kapitány: Ma egészen különleges dolog dobogott a játékosaim mellkasában. A második félidőben már nem foglalkoztunk az eredménnyel, csak mentünk és próbáltunk jól játszani. A döntő óriási csata lesz: Egy magyar-szerb finálé, itt Budapesten, ez előtt afantaszikus közönség előtt – ennél jobbat elképzelni sem tudok.
Stefan Mitrovics, a szerbek húzúembere: Olyanok vagyunk, mint egy család. Tűzbe mennék értük, és ők is értem. Igazi harcosok vagyunk, akik soha nem adják fel. Ehhez hasonló élményben talán egyszer volt részem: a 2011-es világbajnokság elődöntőjében, amikor a magyarok három góllal vezettek ellenünk az utolsó percekben, mégis mei nyertünk.
Branislav Mitrovics, a szerbek kapusa, aki az utolsó negyedben állt be, és háromból hármat védett: A mi csapatunkban nincs első és másodikszámú kapus. Végig ültem a padon és vártam, hogy megkapjam a lehetőséget. Amikor Savics kapitány beküldött a vízbe tudtam, hogy itt a lehetőség. Megpróbáltam én is hozzátenni a magamét, hogy segítsem a csapatot. Persze szerencsém is volt, ennélkül nem tudtuk volna megnyerni az elődöntőt. Szeretnék gratuléálni a montenegróiaknak is, remélem megnyerik a bronzérmet.
Ranko Perovics, a montenegróiak kapitánya: Nem számítottunk rá, hogy ilyen jól kezdjük a meccset. Talán túl korán volt túl nagy szerencsénk, ami aztán hiányzott a végén. Bár nehéz lesz, most megpróbálom összeszedni a fiúkat, és motiválni a bronzmeccsre.
Aleksander Ivovics, a montenegróiak játékosa.: Az első negyedben minden úgy alakult, ahogy szerettünk volna, mégis kikaptunk. Ennek ellenére ez egy nagy siker egy olyan kis országnak, mint Montenegró. Eljutottunk a legjobb négy közé és szeretnénk éremmel hazatérni.
A holnapi utolsó napon stílszerűen két mérkőzést rendeznek az Eb-n a bronzmérkőzést és a döntőt.
Július 27., vasárnap:
Bronzmérkőzés:
Olaszország – Montenegró
Döntő:
20:30 MAGYARORSZÁG – Szerbia