2015 május 22.

Doppingolással vádolják Hosszú Katinkát az amerikaiak

Az amerikai Swimming World Magazin internetes oldalán egy kanadai szakember azt állítja, hogy háromszoros világbajnokunk meg nem engedett eszközökkel él.

2014 hosszu01

Súlyos vádakkal illetik Hosszú Katinkát (Fotó: MTI)

Casey Barrett a világ vezető úszószaklapjában, a Swimming World Magazine-ban komoly vádakkal illeti Hosszú Katinkát. A cikk azt sugallja, hogy klasszisunk nem csak a kitartó munkának köszönheti érmeit.

Bizonyíték nincs, de a  lap megjegyzi „a magyar lány sikeresen vett minden ellenőrzést, de a „vizuális bizonyíték” – a test és az eredménytábla…” Az írás párhuzamot von a ’70-es és ’80-as évek NDK-s sikereivel, amelyeknek többségéről utólag kiderült, hogy teljesítmény fokozókkal érték el.

Az újságíró egy közeli barátját is idézi a cikkben: A”ki meglepődik azon, hogy Hosszú Katinka esetleg doppingol, az olyan, mintha elmennénk egy sztriptízbárba, ahol kiakadnánk, mert a lányoknak nem igaziak a mellei.”

A Magyar Úszószövetség nevében Gyárfás Tamás elnök rögtön levélben utasította vissza a megfogalmazott vádakat. Állítása szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy Hosszú doppingolna. Hangsúlyozza levelében, hogy az úszó többször átesett a WADA doppingtesztjén és mindannyiszor negatív lett.

„Nyilatkozat – Magyar Úszószövetség

Mély megdöbbenéssel olvastuk az önök online felületén publikált botrányos véleménycikket, amely úgy járatja le Hosszú Katinkát, a nemzetközi úszósport egyik legmegbecsültebb tagját, hogy a szerző bármiféle bizonyítékkal rendelkezne állításainak igazolására.

Amint azt a nemzetközi média mértékadó újságírói pontosan tudják, Hosszú Katinkát megannyi doppingvizsgálatra kötelezték az elmúlt években a WADA, illetve helyi antidopping-ügynökségek, versenyeken és versenyeken kívül egyaránt. Az eredmény mindannyiszor negatív volt.

Ennek fényében számunkra érthetetlen, hogy egy ilyen tekintélyes médium miért tartotta fontosnak ezen rágalmak közzétételét. Mindez semmilyen formában nem illeszkedik ahhoz a szakmai szellemiséghez, amelyet eddig a Swimming World képviselt, és amellyel méltán vívott ki magának nemzetközi elismerést.

Mint a Magyar Úszószövetség elnöke ezúton is deklarálom, hogy mi sohasem kérdőjeleztük meg egyetlen nagy úszó, így az amerikai csillagok kimagasló teljesítményét sem, holott több valóban emberfelettinek tűnt – mégis, örökkön csodáljuk valamennyit.

Gyárfás Tamás

a Magyar Úszószövetség elnöke”



Kapcsolódó cikkek