Olasz – magyar – A számok tükrében
A magyar csapat legutóbb tavaly márciusában tudott nyerni az olasz válogatott ellen. Idén egy döntetlen és egy vereség a mérleg. Olasz – magyar az eredmények tükrében…
Ma már a döntőbejutás a tét a budapesti férfi Eb-n. Összegyűjtöttük a két csapat főbb állomásait egymás ellen.
Utoljára nem is olyan régen, másfél hónapja, június 13-án találkozott egymással a két gárda, egy barátságos mérkőzésen, a mieink még a világliga szuperdöntőre készültek, akkor idegenben Rómában 8-10 -re kikaptunk az olaszoktól. Egy héttel előtte pedig a 10-10 -es döntetlen játszott egymással a két gárda a Margitszigeten, szintén barátságos mérkőzésen, akkor az utolsó másodpercekben egy ötméteressel sikerült X-re menteniük az összecsapást az olaszoknak.
A tavalyi Vb-n nem került össze a két csapat, előtte viszont a Samartzidis Kupán – felkészülési tornán – 4-6 -ra az olaszok bizonyultak jobbnak. Az utolsó győzelmünket a 2013-as világliga selejtezőjében értük el az olasz válogatott ellen, akkor Bariban 8-7 -re győztünk. A 2012-es év végén még megbízott szövetségi kapitányként a Benedek Tibor vezette csapat Székesfehérváron szintén győzni tudott, 6-5 -re.
Bármilyen hihetetlen az olasz válogatottal a londoni olimpián találkoztunk utoljára világversenyen, akkor még Kemény Dénes irányítása alatt a negyeddöntőben 9-11 -re kaptunk ki. Ekkor az aranygeneráció az ötödik lett az ötkarikás játékokon, míg a taljánok a másodikak.
Az Európa-bajnokságok történetében 2012-ben, Eindhovenben a bronzért küzdött meg egymással a két csapat, akkor 12-9 -re bizonyultunk jobbnak, ezzel megszerezve a harmadik helyet.
A mai mérkőzés pikantériája, hogy a 2001-es budapesti Eb-n kétszer is találkozott egymással a két csapat. Akkor a csoportban simán 10-5-re győztünk, míg az elődöntőben, 7-8-ra kaptunk ki, az utolsó negyedet ekkor 3-1-el nyerték meg az olaszok.