Felfüggesztette a FINA az olimpiai bajnok játékost
Nem játszhat ma este az olaszok ellen a horvátok olimpiai bajnoka. Niksa Dobudot még márciusban mintavételre kérte a FINA doppingellenes csoportja, aki elkerülte a procedúrát.
Határozatlan időre felfüggesztette a FINA Niksa Dobud játékjogát. Történt ugyanis, hogy a március 20-án Budvában játszott a horvát válogatott Montenegró ellen. A meccset megnyerték a plávik, majd a FINA doppingellenes csoportja mintavételre kötelezte a horvátok olimpiai bajnokát. A játékos azonban elkerülte a procedúrát – a FINA állítása szerint – így a horvát szövetségnek egy levelet küldött a szervezet, melyben felfüggesztik Dobud játékjogát az eset kivizsgálásának végig. A 28 éves klasszis szerint nem minden így történt: Egy félreértésről van szó. Miután vége lett a mérkőzésnek, adtam vizeletmintát. Néhány órával később, azonban ismét kerestek az illetékesek, hogy még egyszer ellenőrizzenek, de nem találtak. Egy félreértésről van szó. Bízom benne, hogy hamarosan megoldódik minden.
A játokos egyébként már korábban reflektorfénybe került, igaz nem emiatt, hanem még az év elején brutalitásért kellett eltiltani a BL-ben.
– A mai világliga teljes programja
Sz. B.