2017-es vb: Több ezer vendég várható Budapestre
Nagyjából ötezer embernek ad majd munkát és több tízezer vendéget várnak majd az eseményre. Erről Fürjes Balázs beszélt a 2017-es vizes vb kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosa a Sport TV-ben.
„Az, hogy 2017-re nekünk adták ezt a jogot azt jelenti, hogy a világ egyik legtekintélyesebb nemzetközi sportszervezete megbízik a magyarokban, megbízik Magyarországban, megbízik Budapestben, és azt gondolja, hogy amit mások két-három-négy év alatt szoktak megcsinálni, azt mi kevesebb mint két év alatt képesek vagyunk. Ehhez biztosan kellettek a magyar úszósport sikerei, a vízilabdások sikerei, a hagyományaink, a jelenünk, kellett az úszószövetség, Gyárfás Tamásék kemény munkája, és kellettek azok az események, ahol valóban elképesztően rövid határidővel beugrottunk, és mindig helytálltunk. Van irántunk bizalom, ezzel nyilván élni kell” – mondta Fürjes Balázs.
„Az én számításaim szerint összesen az építkezéseken és az esemény szervezésében, lebonyolításában hosszabb-rövidebb ideig 5000 ember fog dolgozni, ez 5000 embernek, 5000 családnak fog munkát adni. Munkahelyeket teremt, az építkezés gazdasági növekedést, adóbevételeket hoz, tehát anyagilag is megéri, a turizmusról, a reklámértékről nem is beszélve, 4 milliárdan látják Budapestet” – fejezte be. Ezen kívül még szó volt arról, hogy felújítják a Komjádit, a Hajós Alfréd és a Széchy Tamás uszodát. Balatonfüreden is lesznek munkálatok valamint a Duna-parton felépítenek egy magasugrótornyot, és medencét, itt a Parlament lesz az esemény háttere.
A vizes vb 2017 nyarán lesz Budapesten, egyelőre pontos időpont még nem született.