2015 április 19.

Vincze Balázs: Megpróbálunk minden lehetőséget kihasználni ebben az időszakban

Mozgalmas időszak ez az OSC számára, bár nem játszik tétmeccset a gárda, de folyamatos edzőmeccsekkel, kétkapukkal hangol a csapat a rájátszásra. Az újbudaiak voltak már Cataniában, és most a Mladost látogatott el a Nyéki uszodába, de még előttük van egy szerbiai túra is. Vincze Balázs értékelte ezt az időszakot…

vinczeb

(Fotó: OSC/facebook)

Furcsa időszakot él meg az OSC, még Vincze Balázs sem tudta megmondani, hogy ez jól vagy éppen rosszul fog elsülni a csapat számára. Azzal, hogy az alapszakaszba másodikok lettek, a jutalmuk egy kisebb pihenő lett – a Szolnokkal együtt, igaz a Tisza-partiak a BL-ben játszanak meccseket – hiszen majd’ egy hónapig kimaradnak az Ob I vérkeringéséből.

Ennek megfelelően igyekszik a csapat minden alkalmat megragadni, hogy formában tartsa magát, ilyen volt a pénteki Mladost elleni, 11-9-re megnyert meccs is, ami után Vincze Balázs így értékelt:

– Nehézkesen indult, és csúnyán fejeződött be játék szempontjából a mérkőzés. Ugyanakkor eredmény szempontjából semmi más célunk nincs az  elkövetkezendő időszakban, minthogy győzelemmel tudjunk zárni mérkőzéseket. Az utolsó negyed előtt 11-5-ös vezetés után várható volt, hogy nem tudjuk olyan szinten tartani a koncentrációt, mint előtte. Hasznosnak értékelem azt a három edzőmeccset, amit játszottunk velük. Különösen a mostanit, ami félhivatalos volt. Köszönjük a nézőknek, szurkolóknak, hogy kilátogattak és még egy ilyen mérkőzésen is buzdítottak minket.

Hogy alakul az OSC további menetrendje?

– A szombat és a vasárnap pihenővel fog telni. Hétfőn, kedden edzünk. Szerdán, csütörtökön Belgrádban és Kragujevácban fogunk tréningezni. Belgrában nem a Partizánnal, hanem a Cvezdával kétkapuzunk délelőtt és délután. Utána lesz két nap pihenőnk és vasárnaptól kezdjük a közvetlen felkészülést a rájátszásra.

Majd’ egy hónapig most nem játszik a csapat tétmeccset. Jó vagy rossz ez az időszak?

Nem tudom. Megpróbáltam tartalommal megtölteni ezt az időszakot. Hivatalos meccs nélkül, ezt a félhivatalosat tudtuk megrendezni. Voltunk egy ötnapos szicíliai úton, ahol lelkileg és csapatszinten is megpróbáltunk még jobban összerázódni. Minden olyan pillanatot megragadtunk, ami segíthet, hogy az elődöntőt sikerrel tudjuk venni.

Az OSC április 29-én  ugorhat először medencébe. Akkor hazai pályán a Honvéd – Eger párharc győztesével meccsel majd a gárda.

Sz. B.



Kapcsolódó cikkek