2018 június 21.

Világliga: nagy győzelem – kipipáltuk a vb-címvédőt

Ötméteresekkel legyőzte a horvát együttest a magyar válogatott a világliga negyeddöntőjében.

zalanki01

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mint ismeretes, a világliga budapesti negyeddöntőjében a horvátokkal futott össze a magyar csapat. A tavalyi vb fináléban is ez volt a párosítás, akkor 8-6-ra győzött Ivica Tucak együttese.

Nos, az első negyedben a küzdés dominált, aztán bő egy perccel a vége előtt Lovre Milos a rövidbe lőtt, de jött rá a válasz Zalánki révén, 1-1. A második nyolc percben Krapics villant és ismét a vb-címvédőnél volt az előny, de újra ki tudtunk egyenlíteni, most Vámos volt a gólfelelős, 2-2.

A fordulás után 3-3 után, Angyal majd Zalánki révén kétgólos volt a magyar előny, de a záróakkord előtt Vrlics lövése csúszott be, 5-4. A negyedik negyedben Bedő ziccerben kapta a labdát, 6-4. Ezek után Buslje volt eredményes majd Vukicsevics értékesítette egy fórt, így 6-6 volt a rendes játékidőben, jöhettek az ötösök.

A ráadást mi bírtuk jobban, hiszen Fatovics és Garcia is kihagyott egy ötöst, még Bátori és Zalánki értékesítette az övét.

Az elődöntőben a Japán-USA meccs győztesével játszunk.

Világliga szuperdöntő, negyeddöntő:

Magyarország-Horvátország 6–6 (1–1, 1–1, 3–2, 1–2 – ötméteresekkel: 4–2)

Magyarország: Nagy V. – Vámos 1, Mezei, Jansik D., Kovács G., Erdélyi, Bátori. Csere: Angyal 1, Manhercz, Zalánki 2, Bedő 2, Pohl. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Horvátország: Bijac – Fatovic, Buljabasic, Vukicevic 1, Vrlic 1, Setka, Garcia. Csere: Benic, Krapic 1, Milos 2, Buslje 1, Basic. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak

További eredmények:
Montenegró-Kazahsztán 14-6 (5-2, 2-2, 5-1, 2-1)
Ausztrália-Spanyolország 4-9 (2-1, 0-1, 0-2, 2-5)
Japán-Egyesült Államok – később



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek