2017 április 15.

Férfi Ob I: Megszorongatta az OSC a Szolnokot

Az utolsó negyedben tudta a maga javára fordítani a Szolnok az OSC elleni elődöntőt. A címvédőnek már csak egyet kell nyernie a fináléhoz. Az Eger már döntős.

andrijaprlainovicsszolnok

A Szolnok végül megnyerte az OSC elleni meccset (Fotó: Szolnoki VSC/facebook)

A Szolnok-OSC elődöntője összesítésben 3-3-ról kezdődött, hiszen az alapszakaszban egyszer-egyszer tudtak nyerni a csapatok egymás ellen.

A mai mérkőzés elején már látszott, ez a meccs nem a védekezésről fog szólni, hiszen öt gólt is láthatott a nagyérdemű. A Szolnok jutott vezetéshez Varga Dénes révén, majd Salamon és Zalánki rezgette meg a hálót, 1-2. A vendég előny maradt a negyed végig, 2-3. A második nyolc percben 5-5 után Alekszics vágott be egy akciógólt, ezzel ismét a hazaiaknál volt az előny, de a hajrában érkezett Kovács Gábor, így 6-6 volt a nagyszünetben az eredmény.

A fordulás után sem engedték egymást a csapatok el, hol az egyik, hol pedig a másik vezetett. A negyed végére Vámos passzírozott egy gólt, ezzel pedig 9-8-ra alakított az állást. A záróakkordban Varga Dénes révén először volt közte kettő, 10-8. A folytatásban már nem engedte ki a vezetést a kezéből a címvédő, és végül 13-10-re győzött.

A Szolnok, így 6-3-ra alakította az egyik fél hetedik győzelméig tartó párharc állását.

Ami a további eredményeket illeti. Az Eger bejutott a fináléba, míg a Miskolc otthon került előnybe a Vasas ellen. A Kaposvár a 9. helyért játszhat, míg az UVSE-KSI párharc is véget ért, így a sportiskolások játszhatnak a kiesés ellen. A Tatabánya csak bünetők után tudott győzni, így 6-3-as előnnyel mehetnek Szentesre.

A férfi Ob I, rájátszásának 1. fordulója: (elődöntők):

Szolnoki Dózsa Közgép – A-Híd OSC Újbuda 13-10 (2-3, 4-3, 3-2, 4-2) (a párharc állása: 6–3)
Gólszerzők: Prlainovics 4, Varga Dénes 3, Vámos 2, Aleksics 2, Mezei 1, Gocics 1 ill. Zalánki 3, Salamon 3, Kovács Gábor 3, Bátori 1, Német 1

ZF-Eger–FTC-PQS 10–7 (1–2, 3–1, 3–2, 3–2) ( a párharc végeredménye: 7-1)
Gólszerzők: Decker Á. 2, Hárai 2, Milos Csuk 2, Erdélyi 1, Bedő 1, Angyal 1, Kovács Gergő 1, ill. Nyéki 2, Sz. Mitrovics 2, Jansik Sz. 1, Tóth M. 1, Madaras 1

További eredmények illetve program:

5-8. helyért:

PannErgy-Miskolci VLC–VasasPlaket 12–8 (3–3, 3–2, 5–3, 1–0) ( a párharc állása: 6-3)
Gólszerzők: Vadovics 5, Halek 3, Bowen 3, Hornyák, ill. Marnitz G. 2, Bóbis 2, Babay 1, Steinmetz Á. 1, Simon H. 1, Njegovan 1

9-12. helyért:

RacioNet-Honvéd–Debrecen VSE 11–12 (4–2, 4–1, 1–6, 2–3) (a párhartc állása 4-4)
Gólszerzők: Szivós 3, Gyárfás 2, Kiss B. 1, Borsós 1, Fejős 1, Kalanovics 1, Irmes P. 1, Shimizu 1, ill. Tóth P. 4, Fekete G. 3, Kállay 3, Dienes 1, Szőke 1

PVSK-Mecsek Füszért–Kaposvári VK 7–11 (2–4, 3–4, 2–0, 0–3) (párharc végeredménye: 1-7)
Gólszerzők: Csacsovszky A. 2, Kolozsi 1, Krizsán 1, Lajkó, Opacak 1, Gogov 1, ill. Varga Zs. 6, Vindisch 2, Juhász-Szelei 2, Berta 1

A 13-16. helyért:

UVSE –KSI 10-7 (3-0, 3-2, 1-3, 3-2) ( a párharc végeredménye: 9-0)
Tóth 4, Korényi 2, Sélley Rauscher 1, Keresztúri 1, Márkus 1, Kovács Csatlós Róbert 1 ill. Tóth Bence 1, Berki 1, Lévai 1, Kósa 1, Zerinváry 1, Teleki 1, Schmölcz 1

Tatabánya–Szentes 13-11 (2-2, 3-4, 3-1, 2-3 – büntetőkkel: 3-1) (a párharc állása: 6–3)
Gólszerzők: Szabó Botond 3, Kolarik 3, Hoppál 2, Kiss 2, Máthé 1, Francsics 1, Salamon 1  ill. Werner 3, Szalai 2, Vishnyakov 2, Kiss 1, Somogyi 1, Pellei 1, Kókai 1

Április 19., szerda:

5-8. helyért: 19.00 BVSC–Szeged (6–0)

(a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig tartanak majd)



Kapcsolódó cikkek