Férfi Ob I: a végére elfáradt az OSC, nyert a Szolnok
Az alapszakasz utolsó fordulójában a tabella első és második helyezettje találkozott egymással. A fővárosban nagy mérkőzést vívott az OSC és a Szolnok, amelyet végül a vendégek nyertek meg.
A tabella elsője a másodikhoz látogatott, el sem lehet képzelni tökéletesebb sorsolást. Az A-Híd OSC és a Szolnoki Dózsa csatája a forduló nagy meccse, írjuk le, a világ egyik, ha nem a legerősebb bajnokságának két élcsapata találkozott egymással az alapszakasz zárásaként. Húsvét előtt a lehető legjobb program. Ennek megfelelő volt a körítés is, amelybe a szerdán tartott sajtótájékoztató ugyancsak beletartozik, ahol bejelentették, hogy a rendező a mérkőzés teljes bevételét a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika számára utalja át, egy új ultrahangos diagnosztikai készülék vásárlására. Minderről ITT OLVASHAT. Megkérdeztük a találkozó előtt a Szolnok szakmai igazgatójának, Kovács Istvánnak véleményét, ezt ITT TEKINTHETI meg.
Kis Gábor a Szolnokból még mindig maródi, arról az oldalról más nem hiányzott, az OSC Kevin Graham igazolt távollétéről számolhatott be, aki a kaliforniai interkontinentális selejtezőn erősítette (teljesítményére nem lehetett különösebb panasz) a kanadai válogatottat. Azt, amely végül nagy meglepetésre lemaradt a legjobb négyről.
A kezdésre megtelt a Nyéki Imre-uszoda, és hogy a körítés, a rangadó ellenére a hangulat remek, arról az is tanúskodott, a bemutatások után a szolnokiak vidáman kezet fogtak az OSC kabalabaglyával is. Az első negyedben két Bisztritsányi– és egy Decker Attila-védessel (ezúttal ő kapott szerepet a vendégeknél első körben) kezdtek a csapatok, majd Bátori Bence távolról megszerezte 60. bajnoki gólját. Az első percek Bisztritsányiról szóltak, hatszor védett egymás után, nevének éneklésére okot adván a hazai szurkolótábornak. Végül hetedszerre nem sikerült neki, egy szolnoki emberelőnyt (Kovács Gábornak kellett elhagynia a medencét időlegesen) Varga Dániel csak bebombázott a sarokba. Aztán 3 másodperccel a negyed vége előtt egy újabb előnyt Mitrovics értékesített.
A folytatásban Kovács Gábor lepte meg Decker Attilát, egyenlített a hazai csapat. A szolnoki lövések továbbra sem voltak elég pontosak, Bisztritsányi jól védett, míg a másik oldalon Brguljan megpattanó lövése a kapuba surrant (3-2). Vámos-bomba (3-3), kezdtek bemelegedni a csapatok. Gór-Nagy bevágott egy fórt, tisztán maradt. Salamon keze elsült, fórból púpozta ki a hálót – de a bírók szabálytalanságot láttak, nem adták meg a gólt. Ellenben Alekszics a túloldalt betalált (4-4), ezt már nem bírta Becsey Péter, a bírók piros lappal elküldték a kispadtól az OSC sportigazgatóját. Gocics megtalálta a rést, lövésével a nagyszünetre a vendégek mehettek előnnyel (4-5).
Fordulás után Bisztritsányi ugyan megbízhatóan szállította a védéseket, de elsőre hiába: Varga Dániel szabaddobásába is beleért, ám a labda bejutott a hálóba. Először vezetett két góllal a Szolnok (4-6). Varga Dénes lövésébe is beleért – ám a labda újfent betáncolt a hálóba. Az OSC kapusa dühében hosszan rángatta a ketrecet… (4-7). Támadásban többet tett hozzá a meccshez a vendéggárda. Szabaddobás után Bundschuch tisztán kapta a labdát, megúszott, és csökkentette a különbséget (5-7). Eközben Cseh Sándor, a szolnoki mester is lapot kapott, sárgát. Decker két fantasztikus védéssel detronizálta a hazai támadókat. Varga Dénes előnyből volt eredményes (5-8). Bátori kicentizte, szép találatot láttunk (6-8). Bundschuch közeli pöccintése célt tévesztett. Juhász büntetőjével újra szorosabb lett a meccs (7-8).
Nyolc perce maradt a csapatoknak a döntésre. Juhász ravasz lövése utat talált, ismét egyenlő lett az állás (8-8). Vámos egyedül maradt, nem is hibázott (8-9). Ugyan felállt három gólos hátrányból a hazai csapat, de Alekszics előnyből újra két találatra növelte a vendégek előnyét. Bátori büntetője a kapufáról a gól(víz)vonalra pattant, míg Alekszics távolról nagy bombát lőtt a hálóba, nagy bajban volt az OSC (8-11). Már csak négy perce maradt a hazaiaknak a csodára. Bundschuch vitathatatlanul szép közeli húzása (9-11) már nem sokat számított. A végén a Szolnok már nyugodtan játszhatott: nyert, megőrizte a veretlenségét az alapszakasz során, és mindössze egyetlen döntetlennel (az Egerrel szemben, hazai pályán) zárt 25 győzelem mellett. Remek teljesítmény, akárcsak az OSC második helye. Mindkét gárda erőnyerő a rájátszásban, már az elődöntő tagjai.
E.On férfi vízilabda-bajnokság, alapszakasz, 26. (záró) forduló
A-Híd OSC Újbuda – Szolnoki Dózsa-Közgép 9-11 (1-2, 3-3, 3-3, 2-3)
Nyéki Imre uszoda, Kondorosi út, 1000 néző
Vezette: Horváth Csaba, dr. Molnár Tamás
OSC: Bisztritsányi – Bátori 2, Kayes, Juhász 2, Hegedűs, Gór-Nagy 1, Bundschuch 2. Csere: Decker Á., Salamon, Kovács G. 1, Brguljan 1.
Vezetőedző: Vincze Balázs
Szolnok: Decker Attila – Madaras, Vámos 2, Tóth M., Varga Dénes 2, Sz. Mitrovics 1, Jansik D. Csere: Varga Dániel 2, Gocics 1, Hangay Z., Mezei, M. Alekszics 3.
Vezetőedző: Cseh Sándor
Gól/emberelőny: 4/6 ill. 5/9
Gól/büntető: 1/2 ill. –
Kipontozódott: –
[table caption=”Tabella” width=”500″ colwidth=”20|20|20|20|20|20|20|20″ colalign=”center|center|center|center|center|center|center|center”]
H.,Csapat,Mérkőzés,Győzelem,Döntetlen,Vereség,Gólkülönbség,Pont,
1.,Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP, 26,25,1,0,228,76
2.,A-Híd OSC-Újbuda, 26,23,0,3,118,69
3.,ZF-Eger, 25,22,2,3,168,62
4.,FTC, 26,16,2,7,6,50
5.,RacioNet-Honvéd, 26,15,2,9,34,47
6.,Szeged, 25,15,1,9,11,46
7.,BVSC, 25,12,0,13,-20,36
8.,Vasas, 25,9,1,15,-33,28
9.,Kaposvár, 25,8,0,17,-44,24
10.,Debrecen, 25,8,0,16,-99,24
11.,UVSE, 25,5,2,18,-90,17
12., KSI, 25,5,2,18,-90,17
13., Valdor Szentes, 25,4,0,20,-86,15
14.,Pécs, 25,4,1,20,-103,13
Gy. Zs.
Fotó: Vizipolo.hu és OSC/Balog Máté