Czékus Eszter: A legjobbamat szeretném nyújtani
A kazanyi vb-n egy szinkronúszó versenyzőnk képviseli a magyar színeket, Czékus Eszter egyéniben próbál szerencsét. A felkészülési versenyeken elért eredményei bizakodásra adnak okot, akár a döntőbe is bekerülhet.
Párosban – Kiss Szofival – volt már vb-n, sőt a londoni olimpiát is megjárták, ott 21. helyen végeztek. A mostani világbajnokságon egyéniben indul Czékus Eszter, akivel a mai edzése után beszélgettünk: felkészülésről, esélyekről.
A rövid programmal fél éve, a hosszú programmal másfél éve készül a vb-re versenyzőnk. Szerencsére volt ideje begyakorolni az egyes elemeket, hiszen a télen Franciaországban és Lengyelországban, pár hete pedig Svájcban mérettethette meg magát, ahol az előkelő második helyen végzett. Azért választottuk ezt a versenyt, mert Svájcnak nagyon erős a sportdiplomáciája szinkronúszásban, valamint az utóbbi, majdnem az összes olimpián részt vettek. – vágott bele Czékus Eszter, mikor a legfrissebb felkészülési élményéről kérdeztük, majd így folytatta – Külön öröm, hogy a svájci versenyzőt, aki ott lesz a vb-n a rövid program elemeiben sikerült megvernem úgy, hogy otthon volt és tíz bíróból, nyolc svájci volt. Jól sikerült nagyon a felkészülés, erősnek érzem magam. Kicsit változtatni kellett a téli versenyek után a rövid programomon, hiszen nem olyan visszajelzéseket kaptam, amire számítottunk. A vb-n a Fűrész helyett, a Hölgy illata című film zenéjére fogom bemutatni a programom, ez egy lassabb tangós szám. Ami a hosszú programomat illeti: a Notre Dame-i toronyőrből kölcsönöztük a zenét. Úgy gondolom, ez egy nehéz kűr, ezért itt mindenképp jó pontokra számítok. Szeretnék hetes és nyolcas pontokat kapni. – természetesen a célokról is megkérdeztük Esztert – Konkrét helyezést nem mondanék, hiszen majd ott fog kiderülni, hogy a mezőny mennyire erős. A riválisaimat szeretném megelőzni: ez a svájci, az osztrák, esetleg a német versenyzőt jelenti. Ha tizenhat fős lesz a döntő, akkor akörül végezni. -fejezte be Czékus.
Edzője, akivel két éve készül, Kocsán Gabriella így látja az esélyeket: Nehéz és jó kérdés, hogy mire lehet képes Eszter. Voltunk Párizsban egy versenyen, ahol 32 ország képviseltette magát, és 13. lett. Két hete pedig Svájcban szerepelt, ott második helyen végzett. Ez mind-mind nagyon biztató eredmény. Kazanyban a világ legjobb szinkronúszói lesznek. Úgy gondolom, hogy a 12. és a 20. hely között bárhol lehet. Nagyon sokat dolgozott, mindent megtett, hogy ott legyen a vb-n és tisztességesen helyt tudjon állni, úgyhogy rajta semmi sem fog múlni.
Eszter és edzője, holnap útra kel, hiszen már szombaton megkezdi(k) a versenyzést.
Sz. B.