Ausztrál győzelem – hatodik helyen zárt a Benedek-csapat a világligán
Nem sikerült megszerezni az ötödik helyet a világligán. A torna zárónapján három góllal kikapott a Benedek-csapat az ausztráloktól, így a hatodik helyen fejezte be a küzdelmeket.
Több ismerős arcot is felfedezhettünk az ellenfélnél. Joel Swift és Aidan Roach a Fradiban játszik, Tyler Martin pedig a zöld-fehéreket erősítette nem is olyan régen. Aaron Younger Szegeden, James Clark pedig Debrecenben játszott. Joseph Kayes pedig már a kengurúkat erősítette volna, de valami FINA szabály miatt nem szállhatott vízbe a tornán.
A mérkőzés jól kezdődött, Varga Dénes „beúszásból” volt eredményes, majd jött rá a válasz, mindjárt kettő is Power és Younger révén 2-1-re megfordították az auszik a meccset. A második negyedben Coterril révén már 3-1 volt oda. A kétgólos hátrányt sikerült ledolgozni a nagyszünetig a Benedek-csapatnak. Vámos akcióból pörkölt egyet, majd ismét Dumi volt eredményes.
A fordulás után Varga Dani révén már a vezetést is megszereztük. Ezek után Campbell percei jöttek. Előbb kiegyenlített majd még kettőt rátett. Az utolsó percig maradt a közte kettő, mikor Benedek időt kért, de az emberelőny megjátszást nem sikerült gólra váltani. Az utolsó negyed sem a mi szájízünk szerint alakult. Az ausztrálok kettős fórt értékesítettek, ezzel már három volt közte, 8-5, és itt még nem volt vége, Roach is betalált, 9-5. Erdélyi még visszahozta a reményeket, de kettő perccel a vége előtt is 9-6 volt az állás, és maradt is ennyi.
A Benedek-csapat a hatodik helyen zárta a világligát. Az élet nem áll meg, jövő héten már itthon folytatódik a felkészülés egy szlovákok elleni meccsel.
Világliga, 5. helyért: (Bergamo, Olaszország)
Ausztrália – Magyarország 9-6 (2-1, 1-2, 4-2, 2-1)
Ausztrália: Dennerly – Campbell 3, Ford, Coterill 1, Power 2, Gilchrist, Roach 1, Younger 2, Swift, Howden, Miller, Clark Szövetségi kapitány: Elwis Fatovics
Magyarország: Nagy V., Gór-Nagy, Madaras, Erdélyi 1, Vámos 1, Hosnyánszky, Salamon, Angyal, Varga Dániel 2, Varga Dénes 2, Német T., Hárai. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
A 7. helyért:
Kína – Olaszország 9-16 (5-3, 1-6, 2-2, 1-5)
A bronzmérkőzés:
Brazília – USA
Döntő:
Szerbia – Horvátország