2015 május 01.

Férfi Ob I: Bentmaradást érő győzelem!

Igazi háromesélyes mérkőzésnek indult, sima UVSE siker lett a vége. A mérkőzésen koncentráltan és pontosan játszott Németh Zsolt együttese, aminek végül fölényes győzelem lett a vége.

2015 UVSE - KSI01

Nagy tétje volt a KSI – UVSE találkozónak. A harmadik összecsapáson, aki nyer az biztosan bent marad az első osztályban. A vesztes a kiesés ellen játszhat a Péccsel.

Eddig parázs meccseket hozott a két együttes rájátszásbeli találkozói. Az első meccsen döntetlen született, az ötmétereseket pedig a KSI bírta jobban. A második derbit a lilák nyerték.

Az egyik oldalon Fejős Róbert még mindig nem játszott, a center bokatörése után lábadozik. A másik félnek is volt egy nagy hiányzója. Kovács Robi hárommeccses eltiltását töltötte.

Az első pár percben inkább a küzdelem, mint a góllövés dominált, majd ez megváltozott. Tóth Kristóf révén a vendégek szereztek vezetést. Az egygólos különbséget pedig a hajráig sikerült megtartani. Amikor is Dávid majd Szatmári jóvoltából három volt közte, 1-4. A negyed végén kozmetikázott a KSI az eredményen és 3-5 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben egyre inkább elhúzott a vendég gárda. Korényi kétszer mattolta Kardost és ezzel már 7-3-ra hízott a lilák előnye. A nagyszünetig Dávid növelte a különbséget, így már 3-8 volt az állás.

A fordulás után sem változott semmi. Keresztúrira fújtak egy büntetőt, ami Benczur lőtt be, 3-9. A negyed hajrájára már tetemes volt a vendég előny, és már 11-3 volt az állás a liláknak, ami az utolsó negyed kezdetére 12-3 lett. A záróakkordra kapust cserélt Horváth János. Kardos helyett Leposa taposta a vizet. Ez sem segített, hiszen hamar felavatták, 12-3. A továbbiakban tartották a lilák az előnyüket a vége pedig 14-4 lett. A folytatásban vasárnap már KSI – Pécs mérkőzést rendeznek az osztályozóért. Az UVSE pedig a Szentessel csap össze ugyanezen a napon.

 

E.On férfi vízilabda-bajnokság, rájátszás a 11-14. helyért

KSI SE – UVSE-Hunguest Hotels 4 – 14 (3-5, 0-3, 0-4, 1-2)
Vezette:
Molnár P., Csanádi
Gólszerzők: Kovács G. 1, Miklós 1, Marnitz 1,  Hangody L 1 illetve Korényi 3, Dávid 3, Benczur 2, Szatmári 1, Tóth Z. 1, Zentai 1, Márkus 1, Tiba 1, Tóth K. 1

Horváth János, a KSI edzője a vizipolo.hu-nak: Gratulálok az UVSÉ-nek.

Németh Zsolt, az UVSE trénere a vizipolo.hu-nak: Nagyon sima lett az eredmény. Az eleje jól indult, aztán volt egy olyan félsz, hogy a KSI megint a nyakunkra jön és újra egy izzasztó meccset fogunk játszani, de utána szétnyílt a találkozó.  Nagyot küzdöttünk, akartunk, és úgy érzem ez most jó irányba sült el.

Sz. B.



Kapcsolódó cikkek