2014 július 11.

XV. Diapolo Strandvízilabda Bajnokság: A szuperdöntő következik

A véghajrájhoz érkezett az idei, XV. Diapolo Strandvízilabda Bajnokság. Holnap eldől ki nyeri az idei sorozatot. Ráadásul Balatonfüldvárra nemcsak a vízilabda végett lesz érdemes ellátogatni, hanem a III. Balatoni Halászlénapok miatt is…

2014 XV. strandvizilabda01

Elérkeztünk a strandvízilabda bajnokság finishéhez, holnap már a sorozat szuperdöntőjét rendezik Balatonföldváron.

A mezőny igen illusztris lesz, hiszen a Tisztaerő (a bajai selejtező győztese) beleerősített az igazolások terén. A csapatban láthatjuk majd Jansik Szilárdot, aki a Szegeddel bronzérmet szerzett idén a férfi Ob I-ben. A Favágóknál ifjabb Mészáros Csaba és ifi vb ezüstérmesünk Gyárfás Tamás is a vízbe csobban. Ha már a csapatoknál tartunk a Last Vegas bízik az Orfűn győztes keretében. Az első selejtező győztes, a Poloshock – kaposvári különítmény –  háromszoros olimpiai bajnokunkkal, Szécsi Zoltánnal állnak majd fel holnap. A Digi Sport csak úgy, mint tavaly megint élőben fog beszámolni a bronzmérkőzésről és a döntőről.

A tét igen nagy, hiszen a győztes belépőket nyer a július végi Formula 1-es Magyar Nagydíjra.

Nemcsak strandvízilabda miatt lesz érdemes holnap ellátogatni a Magyar Tengerhez, hiszen egy társrendezvénybe is bekapcsolódik majd az esemény, méghozzá a III. Balatoni Halászlénapokba.

A XV. Diapolo Strandvízilabda bajnokság szuperdöntőjének holnapi programja:

Elődöntők:

10:00 Last Vegas – Tisztaerő

11:00 Poloshock – Favágók

12:00 Bronzmérkőzés (Digi Sport élő)

13:00 Döntő (Digi Sport élő)

III. Balatoni Halásznap – a balatoni halak napja

2014. Július 12., helyszín: Keleti strand

Program:

Műsorvezető: Müller Attila színész, műsorvezető

10-18 óra:  Kézműves foglalkozások, játszóház
11 óra: A Balaton élővilága és a balatoni halak – mesél Bodó Iván
12 óra:  Balatoni Halételek kóstolója – „A halfogyasztás jótékony hatásai az egészségre” – Dula Gabriella dietetikus előadása
13 óra: Megnyitó – Köszöntő (Fekete Tamás, a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület alelnöke, Holovits Huba, Balatonföldvár Város Polgármestere, Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója)
13 óra 15: Közönségtalálkozó Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázóval és az olimpiai kerettagokkal
14 óra: Halőrhajó bemutatása
14 óra 30: Vízparti Kvíz-party
15 óra 30: Játékos családi vetélkedő
16 óra 30: A Nagy ho-ho-horgász, zenés mesejáték – Szabad Ötletek Színháza
17 óra 30: Totójátékok eredményhirdetése, sorsolás
18 óra: Strandzumba
20 óra 30: Szulák Andrea zenés műsora a Fesztivál téren

Egész nap:

Halászati, horgászati eszközök kiállítása, akvárium balatoni halakkal, halételek, halsütő, játszóház, ugrálóvár, környezeti tanácsadás, balatoni és balatonföldvári totó, környezeti tanácsadás, balatoni társasjáték a Nők a Balatonért Egyesülettel, Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutatkozása.

Fotó: vizipolo.hu



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.