2015 április 07.

Vizes világbajnokság 2017: “Nagyszerű ajánlólevél lesz az országnak”

Sajtótájékoztatót tartott a 2017-es vizes világbajnokság szervezőbizottsága a margitszigeti Thermal Hotelben. A több szakággal közös eseményen egy szponzori megállapodás szentesítésére is sor került.

DSCN1072

A képen balról jobbra: Prof. Dr. Merkely Béla klinikai igazgató, Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke, Kósa Lajos, a szervezőbizottság elnöke, Kemény Dénes, a vízilabdaszövetség elnöke, Riskó Géza, a MÚSZ masters bizottságának elnöke, Kiss László, az úszók kapitánya, és Gellért Gábor, a nyílt vízi úszók kapitánya (Fotó: Vizipolo.hu)

Aktív és visszavonult olimpiai bajnokok, sportolók, magas tisztet betöltő sportfunkcionáriusok, illusztris vendégek, óriási érdeklődés. Ez jellemezte azt a sajtótájékoztatót, amely során a sajtó képviselőt tájékoztatták a részletekről, az aktuális feladatokról. A Magyar Televízió élőben jelentkezett az eseményről.

Csurka Gergely, a szövetség sajtófőnökének felvezetése után elsőként Kósa Lajos, a szervezőbizottság elnöke szólt. “Négy évet töröltünk a naptárból, ami óriási kihívás – mondta el Kósa Lajos. – A parlament felhatalmazása is kellett hozzá, mert ha minden törvényt betartunk, akkor képtelenség megrendezni a világbajnokságot. Két évünk van rá, ami bizony nagy feladat. Orbán Viktor miniszterelnök a héten utazik Lausanne-ba, hogy aláírja a hivatalos megállapodást a nemzetközi szervezettel. Mindennek elsőre sikerülnie kell, nincs hibázási lehetőségünk. Van benne kockázat, de van benne ráció is, Magyarországnak már most szüksége lenne azokra a létesítményekre, amelyek majd a világbajnokságra készülnek el.”

“Reméljük, hogy a világbajnokság sikeres megrendezése annak is bizonyítéka lesz, hogy Magyarország távlatosabb célokat is kitűzhet maga elé, nagyszerű ajánlólevélként az országnak” – utalt Kósa Lajos arra, hogy a 2024-es olimpia megrendezésére is pályázhat az ország.

A sajtótájékoztató keretében rögzítette papíron is megállapodását a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Külkereskedelmi Bank a folytatódó támogatásról, és megállapodást írt alá a szervezők nevében Kósa Lajos a világbajnokságon az orvosi ellátást, az egészségügyi hátteret biztosító Merkely Bélával, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatójával.

Ezt követően a szakágak képviselői kaptak szót. Kemény Dénes elsőként is gratulált a sportdiplomáciai munkához, amellyel sikerült elnyerni Magyarországnak az eseményt, egyben örömét fejezte ki, hogy a dátum négy évvel előrébb került, hiszen így beláthatóbb, tervezhetőbb minden. “A tavalyi margitszigeti vízilabda Európa-bajnokság óriási siker volt, folyamatosan telt házzal ment, ebből kiindulva bízhatunk abban, 2017-ben nem csak hogy megrendezzük, nagy közönségsiker lesz, de a válogatott is jól szerepel majd” – mondta el a vízilabda-szövetség elnöke .

Haranghy Csaba, a műúszószövetség elnöke kifejtette: “A többi szakág elég magasra tette a mércét, ehhez próbálunk felzárkózni, ehhez minden támogatást megkapunk a hivatalos szervektől. A tavalyi év a konszolidáció éve, idén már kisebb sikerek látszanak, például a kvalifikáció a bakui játékokra. Magyarország még nem rendelkezik most még minden igényt kielégítő szinkronúszó medencével, a világbajnoksággal ez is megvalósulhat.”

Vereczkei Zoltán, a műugrószövetség elnöke elmondta, hogy véleménye szerint a rendezés legnagyobb nyertese a műugrás lesz. “Hiszen eddig úgy értünk el nemzetközi sikereket, hogy nincs egyetlen fedett toronylétesítménye sem” – fejtette ki. Eddig a “strandüzemmód” jellemezte a hazai műugrást, a margitszigeti létesítmény májusban nyitott, szeptemberben zárt. Az elmúlt öt olimpián mindig kvótát szereztek, ilyen körülmények között is, az elmúlt Európa-bajnokságon érmeket, ezüst és bronzérmeket szereztek. Végül a nagyközönség támogatását kérte.

Hámori Zsuzsa, a szinkronúszók vezetője ugyancsak megerősítette, a 2017-es dátum örömmel töltötte el a szinkronúszókat. Egy olyan sportágnak, amely pontozásos, tehát némileg szubjektív, a hazai rendezés óriási lökést adhat.

Merész András női vízilabda szövetségi kapitány reményét fejezte ki, hogy a sportágnak nagy lökést adhat a rendezés, és abban bízott, hogy a 2016-os olimpia után a hazai vb még nagyobb eseményt.

A Dubajban előadást tartó, ezért “igazoltan távol lévő” férfi pólós kapitányt, Benedek Tibort helyettesítő Steinmetz Ádám hangoztatta, hogy a csapattal szembeni elvárás nagyon magas, de a válogatottban benne van, hogy hazai pályán megszerezze a világbajnoki aranyérmet.  

A világbajnokság kabalafigurájának lehetséges neve is elhangzott: a kutyus neve egyelőre egyszerűen ennyi: “BOL-DOG”.

Gy. Zs., Sz. B.

 

Kapcsolódó cikkek