2015 augusztus 07.

Vizes Vb: Gyurta Dani bronzérmes 200 mellen, Hosszú Katinka és Cseh Laci remekelt

Gyurta Dániel harmadik helyen végzett 200 mellen, a világbajnok Marco Koch lett. Hosszú Katinka országos csúccsal lett 200 háton döntős, még Cseh Laci 100 pillén holtversenyben lett finalista.

Gyurta Dániel

Bronzérmes lett Gyurta Dani a vb-n! (Fotó: MTI/archív)

A Kazan Arena 9437 nézője előtt átlagosan rajtolt, az első száz métert azonban nagyon megnyomta: 50 méternél a negyedik helyen fordult, akárcsak 100-nál, de nagyon együtt haladt a mezőny. Az utolsó fordulót követően másodikként jött fel a vízből, ám a német Marco Koch erősebb iramot diktált, s az utolsó méteren az amerikai Kevin Cordes is megelőzte őt.
A 200 méter mellen 2012-ben, Londonban olimpiai bajnok Gyurta Dániel nagy vb-sorozata 2009-ben a római világbajnokságon kezdődött, majd 2011-ben Sanghajban folytatódott, és két éve Barcelonában sem talált legyőzőre.
“Az első százam túl erősre sikeredett. Talán ezért is fogyott el az utolsó 50 méteren az az erő, ami az utóbbi években megvolt bennem. Ezzel együtt úgy érzem, hogy a mai napon ez volt a maximum. Jókor jött a harmadik hely az olimpia előtt. Most majd teljes erővel készülök Rióra és a budapesti világbajnokságra” – nyilatkozta az M4-en.
Gyurta a magyar csapat ötödik medencés érmét szerezte Kazanyban. Előzőleg Hosszú Katinka győzött 200 méter vegyesen, Cseh László 200 méter pillangón, míg harmadik lett Kapás Boglárka 1500 méter gyorson és Cseh 50 méter pillangón.

A délután krónikájához tartozik, hogy 200 háton Hosszú Katinka megdöntötte Egerszegi Krisztina országos csúcsát, még Cseh Laci holtversenyben, elsőként jutott a 100 hát fináléjába. Takács Krisztiánnak azonban nem sikerült bejutnia az 50 méter gyors döntőjében, a magyar versenyző a tizedikként fejezte be a versenyt, azonban Kapás Boglárka éppenhogy finalista lett 800 méter gyorson, hiszen a nyolcadikként jutott a fináléba.

Férfi 200 mell döntője:
1. Marco Koch (Németország) 2:07.76 p
2. Kevin Cordes (Egyesült Államok) 2:08.05
3. Gyurta Dániel (Magyarország) 2:08.10
4. Andrew Willis (Nagy-Britannia) 2:08.52
5. Koszeki Jaszuhiro (Japán) 2:09.12
6. Dmitrij Balandin (Kazahsztán) 2:09.58
7. Anton Csupkov (Oroszország) 2:09. 96
8. Mao Fej-lien (Kína) 2:10.02

Női 200 méter hát mezőnye:
1. Hosszú Katinka (Magyarország) 2:06.18 p – országos csúcs
2. Emily Seebohm (Ausztrália) 2:06.56
3. Missy Franklin (Egyesült Államok) 2:07.79
4. Dominique Bouchard (Kanada) 2:08.16
5. Darija Usztyinova (Oroszország) 2:08.74
6. Hilary Caldwell (Kanada) 2:08.99
7. Eyglo Osk Gustafsdóttir (Izland) 2:09.04
8. Jenny Mensing (Németország) 2:09.16

Férfi 100 méter pillangó mezőnye:
1. Tom Shields (Egyesült Államok) 51.03 mp
Cseh László (Magyarország) 51.03
3. Chad le Clos (Dél-Afrika) 51.11
4. Konrad Czerniak (Lengyelország) 51.29
5. Li Csu-hao (Kína) 51.33
6. Mehdy Metella (Franciaország) 51.39
7. Joseph Isaac Schooling (Szingapúr) 51.40
8. Pawel Korzeniowski (Lengyelország) 51.51

MTI / Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek