Visszapillantó: megizzadt Kaposvárott a Szolnok, Pécsett győzött a Honvéd
Már csak a Szolnok veretlen a férfi vízilabda bajnokságban. Az 5. forduló is tartogatott slágermeccset, az Eger az OSC otthonában győzött. Megizzadt Kaposvárott a Szolnok, és Pécsett a Honvéd is. Visszapillantottunk a péntekre előre hozott forduló történéseire.
A forduló mérkőzését a Kondorosi úton játszották, az Eger vendégként aratott győzelméről bővebben beszámoltunk, a bajnok elvette az OSC veretlenségét.
Ugyancsak rangadót nyert a Ferencváros, amely egy góllal megverte a Szegedet. Erről a találkozóról szintén hosszabb tudósítást olvashatnak honlapunkon. A Fradi már 8-4-re is vezetett, a vége ugyan csak közte egy, de nagyobb veszély nem fenyegette a zöld-fehérek sikerét.
Nagy mérkőzést játszott Kaposvárott a négy forduló után százszázalékos, a bajnokságot vezető Szolnok. Az előjelekből lehetett erre következtetni, ugyanis a somogyiak remekül szerepelnek, míg a Szolnok két napja kőkemény partit vívott az OSC otthonában, ahol a Bajnokok Ligája főtáblájára jutásért rendezték meg az első felvonást. A vendégek elhúztak 3-1-re, de 4-4-nél egyenlítettek a hazaiak, majd Berta büntetőjével átvették a vezetést. Öt perccel a vége előtt a levegőben lógott a meglepetés, mert vezettek a hazaiak, de a vége előtt egy perccel, Mitrovics góljával már a vendégeknél volt az előny. Emberfórban támadhatott az egyenlítésért a Kaposvár, de végül nem jött össze a pontszerzés.
A Pécsnek sokáig jó esélye volt, hogy pontot, pontokat tartson otthon a Honvéd ellen, a végén azonban megrázta magát a fővárosi csapat, és győzni tudott. A japán Takei 3 gólja sokat nyomott a latba.
Debrecenben megizzadt az újonc ellen a győzelemért a hazai csapat, még edzőjük, Varga Tamás is vízbe szállt. Végül csak a lefújás előtt közvetlenül gyötörte be a mindent eldöntő gólt Benczur révén a Debrecen.
A végén két olyan meccs, amelyeken nem volt kérdéses a győztes kiléte: a Vasas és a BVSC is könnyedén elhozta a három pontot – az angyalföldiek a Szentes, a zuglóiak a KSI otthonából.
E.ON férfi ob I-es bajnokság, 5. forduló:
A-Híd-OSC-Újbuda – ZF-Eger 5-8 (0-1, 3-0, 1-3, 1-4)
Gólszerző: Kayes 2, Gór-Nagy, Kovács G., Hegedűs ill. Szívós 3, Cuk 2, Hosnyánszky, Vapenski, Erdélyi
Kaposvári VK – Szolnoki Dózsa-Közgép 7-8 (1-3, 1-1, 3-1, 2-3)
Gólszerző: Parezanovic 3, Berta 2, Vindisch, Davie, ill. Vámos 3, Varga Dénes 3, Varga Dániel, Mitrovics
Debrecen – UVSE-Hunguest Hotels 8-7 (0-1, 4-1, 3-2, 1-3)
Gólszerző: Halek 2, Varga T. 2, Kolarik 2, Kállay, Pataki, ill. Benczur 2, Keresztúri 2, Sélley, Korényi, Nagy Á.
PVSK-Mecsek Füszért – Racionet-Honvéd 11-12 (1-1, 4-4, 4-5, 2-2)
Gólszerző: Czigány 3, Müller 2, Polovic 2, Práczky, Kistamás, Horváth Zs., Cabrilo, ill. Takei 3, Kiss G. 2, Fülöp 2, Shimizu 2, Kiss B., Illés, Steinmetz B.
Ferencváros – Tiszavirág-Szeged 10-9 (3-2, 3-2, 3-2, 1-3)
Gólszerzők: Nyéki 2, Marnitz 2, Jansik Sz. 2, Kolozsi, Csapó, Katonás, Roach, ill. Chilkó 2, Varga I Zs. 2, Palotás 2, Kiss Cs., Manhercz K., Kunac
Valdor-Szentes – VasasPlaket 5-13 (0-1, 0-3, 3-6, 2-3)
Gólszerző: Weszelovszky 2, Szabó I Z., Nagy M., Rakonjac, ill. Juhász-Szelei 3, Hőna 3, Német 2, Goreta 2, Gyárfás, Kiss K., Steinmetz Á.
KSI SE – BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 8-14 (3-3, 3-7, 0-2, 2-2)
Gólszerző: Kalanovics 2, Kovács G. 2, Hangody Gy., Hangody L., Fejős, Baj, ill. Pásztor 4, Kovács P. 3, Török 2, Létay 2, Borsós, Szabó B., Kotszidisz
[table caption=”Tabella” width=”500″ colwidth=”20|20|20|20|20|20|20|20″ colalign=”center|center|center|center|center|center|center|center”]
H.,Csapat,Mérkőzés,Győzelem,Döntetlen,Vereség,Gólkülönbség,Pont,
1.,Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP, 5,5,0,0,33,15
2.,A-Híd OSC Újbuda, 5,4,0,1,17,12
3.,FTC, 5,4,0,1,2,12
4., ZF Eger, 5,3,1,1,10,10
5.,BVSC, 5,3,0,2,6,9
6.,RacioNet-Honvéd, 5,3,0,2,5,9
7.,Kaposvár, 5,3,0,2,1,9
8.,Tiszavirág Szeged Diapolo, 5,2,0,3,-4,6
9.,Debrecen, 5,2,0,3,-11,6
10.,Vasas, 5,2,0,3,-11,6
11.,Pécs, 5,1,1,3,-6,4
12.,KSI, 5,1,1,3,-7,4
13., UVSE, 5,0,1,4,-12,1
14., Valdor Szentes, 5,0,0,5,-23,0
[/table]
Gy. Zs.