2014 november 06.

Visszapillantó: Három sima, négy szoros mérkőzés

A férfi Ob I., 6. fordulója bővelkedett izgalmakban. Az OSC, a Szolnok és az Eger simán vette az akadályt, azonban a Vasas, a Pécs, a Honvéd szoros találkozón tudott győzni, míg a Fradi is megszenvedett a három pontért…

2014-2015 Szolnok - Szeged01

Kedden kezdődött a 6. forduló, a férfi Ob I-ben. Az OSC a Szegedhez látogatott, a találkozó pikantériáját azt adta, hogy immár Vincze Balázs a vendég kispadon foglalt helyet. A mérkőzésen Deckerék nem kegyelmeztek a hazaiaknak, bár még vezetett is 1-0-ra a csongrádi alakulat, ám ezek után beindult a gépezet, és meg sem állt tizenhárom gólig.

Tegnap aztán a Szolnok átgázolt az újonc UVSE csapatán – azóta már tudjuk, hogy Godova Gábor menesztették a kispadról és helyét Németh Zsolt foglalta el – a győztes csapat így még mindig, egyedüliként 100%-os mérleggel vezeti a pontvadászatot. Az Eger a sereghajtót győzte le, Hosnyánszky elemében volt, hiszen négy gólig jutott. A Fradi a KSI ellen gyűjtötte be a három egységet, a hazaiak jól tartották magukat, és a zöld-fehérek csak az utolsó negyedben tudtak pontot tenni a mérkőzésre, mikor 2-0-ás etapot produkáltak.

Három találkozó egy-egy gólon múlt csak. A Vasas a Debrecen ellen győzött 10-9-re, Varga Tamás ezúttal is vezetőedzőként és játékosként irányította a csapatát, egy gólig jutott az olimpiai bajnok. A Honvéd értékes pontokat szerzett, hiszen Vad Lajos-fiai ebben a szezonban remeklő Kaposvárt verték. A Pécs a forduló meglepetését szolgáltatta azzal, hogy idegenben, a BVSC otthonában tudott nyerni. A mecsekaljaiak győztes gólját az a Czigány Károly dobta, aki az utolsó negyedig négyszer próbálkozott, mindannyiszor sikertelenül, de az ötödik kísérlete már túljutott a gólvonalon.

A tabellát továbbra is a Szolnok vezeti 100%-os mérleggel. Az OSC a második, még a Fradi a harmadik, mindkét együttesnek 15-15 pontja van. A pontvadászatban most egy kis szünet következik, hiszen a hétvégén a Magyar Kupa negyeddöntőké lesz a főszerep.

Férfi Ob I., 6. forduló, eredmények:

Tiszavirág Szeged Diapolo – A-Híd OSC Újbuda 6 – 13 (2-4, 0-2, 1-2, 3-5)
Gólszerzők: Seman 3, Kiss 1, Varga I. 1, Manhercz Krisztián 1 illetve Salamon 3, Bátori 2, Kayes 2, Bundschuh 1, Decker 1, Juhász 1, Graham 1, Gór-Nagy 1, Brguljan 1
Szolnoki Dózsa-Közgép – UVSE H. Hotels 18 – 5 (5-0, 5-2, 4-1, 4-2)
Gólszerzők: Kis G. 3, Mitrovic 3, Vámos 2, Hangay 2, Varga Dénes 2, Aleksic 2, Varga Dániel 1, Mezei 1, Gocic 1, Madaras 1 illetve Keresztúri 3, Tóth 1, Kovács 1

ZF-Eger – Valdor Szentes 19 – 4 (4-1, 4-1, 5-1, 6-1)
Gólszerzők: Hosnyánszky 4, Cuckovic 4, Szivós 3, Erdélyi 3, Cuk 2, Lőrincz 1, Bedő 1, Angyal 1 illetve Boros 1, Szabó I. 1, Vörös 1, Rakonjac 1

KSI SE – FTC 5 – 9 (2-4, 0-1, 3-2, 0-2)
Gólszerzők: Kovács Gergő 3, Bicskei Attila 1, Hangody György dr. 1 illetve Nyéki Balázs 2, Katonás Gergely 2, Roach Aidan 2, Paján Viktor 1, Regős Áron 1, Swift Joel 1

Vasas Plaket – Debrecen VSE 10 – 9 (4-2, 3-3, 2-2, 1-2)
Gólszerzők: Sedlmayer 2, Gyárfás 2, Juhász-Szelei 1, Német 1, Várnai 1, Bóbis 1, Hőna 1, Steinmetz 1 illetve Kuncz 3, Kincses 2, Kállay 2, Halek 1, Varga Tamás 1

RacioNet Honvéd – Kaposvár VK 6 – 5 (1-1, 2-1, 2-1, 1-2)
Gólszerzők: Szőke 2, Simon 1, Illés 1, Fülöp 1, Stojcic 1 illetve Vindisch 1, Ágner 1, Kovács 1, Parezanovic 1, Jeremy 1

BVSC Wáberer – PVSK Mecsek Füszért 8 – 9 (3-2, 2-3, 2-2, 1-2)
Gólszerzők: Pásztor 3, Létay 3, Ambrus 1, Szabó 1 illetve Csacsovszky 2, Müller 2, Kistamás 1, Horváth 1, Czigány 1, Polovic 1, Cabrilo 1

[table caption=”Tabella” width=”500″ colwidth=”20|20|20|20|20|20|20|20″ colalign=”center|center|center|center|center|center|center|center”]
H.,Csapat,Mérkőzés,Győzelem,Döntetlen,Vereség,Gólkülönbség,Pont,
1.,Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP, 6,6,0,0,46,18
2.,A-Híd OSC Újbuda, 6,5,0,1,24,15
3.,FTC, 6,5,0,1,6,15
4.,ZF Eger, 6,4,1,1,25,13
5.,RacioNet-Honvéd, 6,4,0,2,6,12
6.,BVSC, 6,3,0,3,5,9
7.,Kaposvár, 6,3,0,3,0,9
8.,Vasas, 6,3,0,3,-10,9
9.,Pécs, 6,2,1,3,-5,7
10.,Tiszavirág Szeged Diapolo, 6,2,0,4,-11,6
11.,Debrecen, 6,2,0,4,-12,6
12.,KSI, 6,1,1,4,-11,4
13., UVSE, 6,0,1,5,-25,1
14., Valdor Szentes, 6,0,0,6,-38,0
[/table]

Fotó: MTI



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek