2014 október 20.

Visszapillantás: javítottak a szegediek, menetel a Kaposvár

Csonka fordulót rendeztek a férfi vízilabda-bajnokság 3. fordulójában a hétvégén.  A BVSC – Szentes találkozó elhalasztását a vendégek kérték, ugyanis hat játékosuk is megbetegedett. Emellett az OSC és a Szolnok a Bajnokok Ligájában vitézkedett, ezért az Eger – Szolnok és az FTC – OSC rangadókat szerdán játsszák le. Azért akadtak rangadók, nagy csaták így is a fordulóban.

2014-2015 Honved - Vasas03

A hétvégi találkozók közül a fővárosi rangadón a Honvéd könnyed múlta felül a Vasast, a hazaiak ugyan nyögvenyelősen kezdtek, de az utolsó két negyedet 9-2-re nyerték, a vége 12-6. Vad Lajos, a Honvéd edzője szerint még össze kell rázódnia a társaságnak, ez látszott a találkozó elején.

Debrecenben nyert a Pécs, amely a harmadik negyedet 3-0-ra nyerte, ez döntött. Érdemes megemlíteni, hogy a találkozón először vezetett együtt két egykori világklasszis, Fodor Rajmund és Molnár Tamás, mindketten olimpiai, világ- és Európa-bajnokok.

A kupagyőztes szegediek az előző hétvégén meglepő vereséget gyűjtöttek be Kaposvárott, most javítottak, az újonc UVSE nem jelentett akadályt a hazaiaknak. A vendégek az Egertől pontot szereztek, szombaton azonban sima vereséget szenvedtek. Dávidot végleg kiállították a játékvezetők a második negyedben. A félidőben már 10-3 volt a szegedieknek.

A kaposváriak nem lazíthattak idegenben a KSI ellen, de végül aggódniuk sem kellett, három gólos siker a vége, második győzelmét szerezte a somogyi alakulat.

E.ON férfi ob I-es vízilabda bajnokság, 3. forduló:

RacioNet-Honvéd– VasasPlaket 12–6 (2–3, 1–1, 5–1, 4–1)
Gólszerzők: Fülöp 4, Kiss G. 2, Kiss B., Simon, Szőke, Fazekas, Takei, Stojcsics, ill. Sedlmayer 2, Gyárfás, 2, Német, Takács

Tiszavirág-Szeged-Diapolo–UVSE-Hunguest Hotels 16–10 (4–1, 6–2, 2–2, 4–5)
Gólszerzők: Seman 6, Kiss Cs. 4, Sánta 2, Varga Zs., Zsigri, Manhercz K., Kunac, ill. Benczur 3, Tóth Z. 2, Kovács R. 2, Dávid, Tóth K., Korényi

Debreceni VSE–Pécsi Mecsek-Füszért 6–8 (2–1, 1–2, 0–3, 3–2)
Gólszerzők: Halek 3, Kállay 2, Szabó B., ill. Czigány 2, Müller 2, Kistamás, Krizsán, Francsics, Cabrilo

KSI SE– Kaposvári VK 7–10 (3–5, 1–1, 2–3, 1–1)
Gólszerzők: Kovács G. 2, Hangody L. 2, Miklós, 2, Varga M., ill. Vindisch 2, Berta 2, Parezanovics 2, Surányi, Kovács O., Ronen, Vikalo

Következik (október 22., szerda):

ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép 18.15.
Ferencváros–A Híd-OSC 19 óra.

 

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek