2015 június 24.

Világliga: Szerbia és Brazília szárnyal

Csak két veretlen csapat maradt a második játéknap után a bergamói világligán. Dejan Szavics együttese Olaszországot, Ratko Rudics csapat pedig Kínát intézte el.

szerbia201407

Az első meccsen a brazilok könnyedén verték Kínát. Ismét, csak úgy, mint tegnap a második és a harmadik negyedet nyomták meg. A második mérkőzésen a vb-címvédő és az olimpiai bajnok csapott össze. Eddig mindig jól ment a horvátok ellen, hiszen a tavalyi Eb-n is győztünk ellenük, meg előtte is a világliga sorozatban, sőt a februári Volvo-kupán is mi voltunk a jobbak. Azonban a nyár eleji olasz túrán négygólos vereséget szenvedtünk tőlük. A mai meccset bizakodva várhattuk, hiszen tegnap a plávik hétgólos zakóba szaladtak bele a brazilok ellen. A mai találkozón már az első percben látszott, hogy nehéz lesz. A vége a már ismert háromgólos vereség lett. Benedek Tibor a mérkőzés után: Sokat hibáztunk és ezt megbüntették a horvátok. Mostmár a brazilok elleni találkozóra koncentrálunk, nyugodtabbnak kell lennünk, hiszen erős csapatról van szó. – mondta a kapitány a lefújás után. A túloldalon a három gólt szerző Maro Jokovics így látta a találkozót: Tegnap a brazilok ellen rosszul játszottunk. Ma viszont nagyon jól ment, elégedettek lehetünk. Sok gólt kaptunk, a védekezésen még kell javítanunk, ha el akarjuk érni a célunkat. Összességében megérdemelt a győzelmünk.

Ami a további meccseket illeti. Az ausztrálok megszerezték az első győzelmüket az amerikaiak ellen. A szerbek pedig a negyedik negyedben parádéztak az olaszok ellen.

Holnap 17:20 perctől a Benedek-csapat a brazilokkal csap össze.

Világliga, szuperdöntő, második játéknap:

Magyarország-Horvátország 12-15 (2-5, 3-4, 3-3, 4-3)
Gólszerzők: Madaras Norbert 3, Vámos Márton 3, Hosnyánszky Norbert 3, Varga Dénes 2, Hárai Balázs ill. Sandro Sukno 4, Antonio Petrovic 3, Maro Jokovic 3, Luka Loncar 2, Luka Bukic, Ante Vukicevic, Andro Buslje.

Brazília-Kína 15-7 (3-2, 6-3, 4-1, 2-1)
Gólszerzők: Guilherme Gomes 3, Josip Vrlic 3, Bernardo Gomes 2, Adria Delgado 2, Felipe Perrone 2, Ives Alonso, Felipe Santos, Gustavo Guimaraes ill. Chu Feng Zhang 4, Wenhui Lu, Li Li, Ze Kai Xie.

Ausztrália – USA 10-9 (2-1, 2-0, 2-4, 4-4)
Gólszerzők: Aaron Younger 5, Johnno Cotterill 2, Nathan Power, Jarrod Gilchrist illetve Tony Azevedo 3, Bret Bonanni 3, Josh Samuels 2, Alex Bowen.

Szerbia – Olaszország 15 – 11 (5-2, 3-3, 1-3, 6-3)
Gólszerzők: Dusan Mandics 4, Milos Csuk 2, Stefan Mirovics 2, Filip Filipovics 2, Zsivko Gocics 1, Dusko Pijetlovics 1, Slobodan Nikics 1, Nikola Jaksics 1, Andrija Prlainovics 1 illetve Francesco di Fluvio 3, Matteo Aicardi 2, Alex Giorgetti 2, Pietro Figlioli 2, Nicholas Presciutti 1, Valentino Gallo 1

A-csoport

1. Brazília 6 pont
2. Magyarország 3 pont
3. Horvátország 3 pont
4. Kína 0 pont

B- csoport
1. Szerbia 6 pont
2. Olaszország 3 pont
3. Ausztrália 3 pont
4. USA 0 pont

Június 25., csütörtök:

16.00: Szerbia-Ausztrália
17.20: Magyarország-Brazília
18.40: Kína-Horvátország
20.00: USA-Olaszország

[socialpoll id=”2278684″]

Kapcsolódó cikkek