2016 március 02.

Világliga: Spanyolország az élre ugrott

A spanyolok hazai pályán legyőzték a görögöket a világliga negyedik körében. Sikerrel a válogatott  a csoport élére ugrott.

tarragona17altag

A mérkőzés előtt (Fotó: rfen.es)

A mérkőzés előtt nagy volt az összhang a két együttes között, hiszen a két válogatott összeállt egy közös fotóra, hogy népszerűsítsék a jövőre esedékes Mediterrán játékokakat, amit Tarragona fog megrendezni. Pár perccel később már nem volt ilyen baráti a hangulat a vízben, hiszen egymásnak estek a csapatok.

A mérkőzés első negyede még 2-2-es döntetlent hozott, majd a nagyszünetre elsősorban Ortiz, Forca és Pareja góljaival már a hazaiak vezettek 8-5-re. A fordulás után, egy 3-0-ás szakaszt is produkáltak a görögök Manuiliudaki, Plevritu és Tszukala góljaival már egál volt az állás, de az utolsó negyedet egygólos előnyből kezdhették a spanyolok, 10-9. A záróakkordban összeállt az ibériaiak védekezése, és elől is pontosak voltak, ennek köszönhetően 13-9-re nyertek. A győzelem azt is jelenti, hogy a spanyolok a csoport élére ugrottak.

Női világliga-selejtező, negyedik forduló: (pótolt mérkőzés)

Spanyolország – Görögország 13-9 (2-2, 6-3, 2-4, 3-0)
vezette: Várkonyi, Bianco

Spanyolország: Ester, Bach, Espar, B. Ortiz 2, M. Ortiz, Pareja 2, Leiton 1, Pena 1, Forca 2, Tarragó 3, García 2, López, Herrera. Szövetségi kapitány: Miguel Ángel Oca.

Görögörszág: Kouvdou, Tszukala 2, Chypirioti, Diamantopulo, M. Plevritu, Avramidu 3, Aszimaki, Rumpeszi, Kotszia, Manoliudaki 1, E. Plevritu 3, Xenaki, Diamantopulo. Szövetségi kapitány: Athanasziosz Kechagiasz.

További eredmények ebből a körből: 

Olaszország–Magyarország 10–7 (5–2, 4–3, 1–0, 0–2)

Németország–Oroszország 10–22 (2–5, 2–7, 4–5, 2–5)

Franciaország–Hollandia 8–12 (3–4, 2–3, 2–2, 1–3)

Az A-csoport állása:
1. Hollandia 12 pont
2. Olaszország 7 pont
3. Magyarország 5 pont
4. Franciaország 0 pont
B-csoport állása:
1. Spanyolország 11 pont
2. Oroszország 9 pont
3. Görögország 4 pont
4. Németország 0 pont



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek