2015 december 01.

Világliga: Négy góllal kikapott a Benedek-csapat Görögországban

Férfiválogatottunk Patraszban szenvedett 12-8-as vereséget a világligában. 

magyar-gruz0102

Az első negyed után már 2-0-ra vezettek a görögök. A folytatásban pedig Fountulisz révén már három volt a görögök előnye. A negyed végére apadt az előny, hiszen Hosnyászky, Bátori és Vámos is betalált. A hajrában azonban Mourikisz majd Gennidounias révén már 6-3 volt oda. Sőt, a nagyszünetben négy gól volt a hellén előny.

A fordulás után voltak jó periódusai a csapatnak 10-5-ről 10-7-re feljött a csapat és a záróakkord előtt csak három volt közte. Az utolsó negyedben Gennidounias révén ismét négyre nőtt a hátrány és ez a végig megmaradt, így 12-8-ra győztek a hellének. A visszavágón, május 10-én – ha a papírformák bejönnek addigis – négygólos hátrányt kell majd ledolgozni a csoportgyőzelemért és a világliga szuperdöntőért a BEnedek-csapatnak. Az Eb-n azonban január 12-én találkozik egymással a két gárda a csoportban.

Benedek Tibor a mérkőzés után: „Sajnos, ezen a napon volt ekkora különbség a két csapat között. Azzal, hogy mi nem lőttük be az elején az előnyöket, és aztán később sem igazán, és ők pedig jóval hatékonyabban használták ki azokat, a harmadik negyedre kialakult egy nagy különbség. Nagy Viktor beállt a szünetben, utána nagyjából tartottuk a döntetlent, mint részeredmény, de nem tudtunk közelebb jönni. Ez a görög válogatott most tele van önbizalommal, kirobbanó formában vannak a játékosai. Most nem igazán tudnék pozitívumot kiemelni a mi játékunkból.” – fogalmazott az mvlsz.hu-nak.

Férfi világliga, harmadik forduló:

Görögország-Magyarország 12-8 (2-0, 5-3, 3-4, 2-1)
Gólszerzők: Vlachopoulosz 3, Fountoulisz 2, Gennidounniasz 3, Mourikisz 2, Mylonakisz, Gounasz, ill. Vámos 2, Hosnyánszky 1, Bátori 1, Erdélyi 1, Manhercz K. 1, Salamon 1, Mezei 1

csoportunk másik mérkőzésén:

Grúzia-Románia 11-13 (4-2, 2-4, 2-4, 3-3) (Tbiliszi)

A csoport állása:

A-csoport:
1. Görögország 9 pont, 2. Magyarország 6 pont, 3. Románia 3 pont 4. Grúzia 0 pont

További eredmények:

Horvátország-Olaszország 8-9 (2-3, 3-1, 2-2, 1-3)
Gólszerzők: Sukno 3, Burics 2, Bukics 1, Muslim 1, Obradovics 1 ill. Di Fluvio 2, Bini 2, Figlioli 2, Bodegas 2, Presciutti 1, Gitto 1, Giorgetti 1, Giacoppo 1

Montenegró-Szerbia 10-12 (3-2, 0-4, 2-1, 5-5)
Gólszerzők: Drasko Brguljan 2, Cuckovics 1, Sekulics 1, M. Janovics 1, N. Janovics 1, Ivovics 3, Vukcevics 1 ill. Filipovics 4, Prlainovics 3, Subotics 2, Mandics 1, Gocics 1, Pijetlovics 1,

Oroszország-Törökország 13-9 (4-1, 1-4, 6-2, 2-2)

Később játszák:

Spanyolország-Franciaország (Barcelona)

A csoportok állása:

B-csoport
1. Szerbia 9 pont, 2. Montenegró 3 pont, 3. Franciaország 0 pont, 4. Spanyolország 0 pont

C-csoport:
Olaszország 9 pont, 2. Horvátország 6 pont, 3. Oroszország 3 pont, 4. Törökország 0 pont

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek