Világkupa: Győzelem a fiatal Egyesült Államok csapata ellen
A magyar válogatott győzelemmel folytatta a világkupa selejtezőt.
Fotó: MTI / archív
A vb-ezüstérmes magyarok – akik a keddi nyitónapon kikaptak a házigazda görögöktől – csütörtökön 14 órától az olimpiai bajnok spanyolokkal találkoznak.
A csoportmérkőzések után két újabb négyes alakul: az első két helyen végzett együttesek egy újabb teljes kört játszva döntik el az első négy helyezést – mely a Szuperdöntő negyeddöntőinek párosításánál fontos -, míg a harmadik-negyedikek hasonlóan teljes kört vívnak az 5-8. helyért, de itt igazán éles lesz a harc, hiszen csak a két legjobb csatlakozhat a felsőházi kvartetthez, valamint a második divízió első két helyén záró kínai és japán együtteshez.
A magyarokhoz hasonlóan az amerikai csapatnál is komoly átalakításba kezdtek a párizsi olimpiát követően. Adam Krikorian szövetségi kapitány korábbi ötkarikás aranyérmesei közül egyedül a kapus Amanda Longant nevezte a tornára, és rajta kívül is csak Jovana Sekulic és Tara Prentice volt ott a francia fővárosban, ahol negyeddikként zárt a gárda, amelyben kilenc újonc szerepel ezen a viadalon. Ennek függvényében korántsem volt meglepetés, hogy az amerikaiak simán, 16-11-re kikaptak az olimpiai bajnok spanyoloktól az első fordulóban.
A szerdai találkozó első negyede mindkét oldalon sok hibát hozott, a magyarok ezzel együtt előnybe kerültek, amit a második játékrészben sikerült növelniük. Bár Keszthelyi Ritáék három ötméterest is kihagytak, öt gólt szereztek ebben a felvonásban. Egyik csapat sem játszott jól, de Cseh Sándor tanítványai jóval eredményesebbek voltak.
A mindössze egy-egy gólt hozó harmadik negyed után 8-5-ös magyar vezetéssel kezdték a felek a záró felvonást, amelyben a csapatkapitány Keszthelyi megszerezte harmadik és negyedik találatát is, az utolsó percekre pedig már nem maradtak izgalmak. A vége teljesen megérdemelt magyar győzelem lett, amely akár nagyobb arányú is lehetett volna.
Női világkupa, selejtező (Alexandrúpoli), A csoport, 2. forduló:
Magyarország-Egyesült Államok 12-7 (2-1, 5-3, 1-1, 4-2)
Gólszerzők: Keszthelyi 4, Tiba 2, Hajdú 2, Baksa 1, Dobi 1, Aubéli 1 ill. Flynn 2, Dempsey 2, Allen 1, Raisin 1, Ryan 1
(MTI-vizipolo.hu)