2015 február 15.

Vélemények: hiányzók nélkül, fáradtan is győzelem, elégedett kapitány

A magyar válogatott az utolsó negyedben fordítva 9-7-re legyőzte Kanadát, így hibátlan teljesítménnyel zárta a Volvo-kupa nemzetközi tornát. Honlapunk a magyar kapitányt és a játékosokat kérdezte.IMG_0330

Benedek Tibor szövetségi kapitány: Elégedett vagyok, hiszen a tornát megnyertük. Tegnap a horvátok ellen egy nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg, ez érződött a mai teljesítményünkön, ráadásul azért elég sok hiányzónk volt – Szivós, Hárai, Hosnyánszky, a Varga-testvérek. örülök, hogy nélkülük, és kicsit gyengébb produkcióval is nyerni tudtunk, ez is mindenképpen pozitívum a számomra.

Decker Ádám: A hét elején az OSC-vel edzettünk Kanada válogatottja ellen, akkor könnyebb meccseket vívtunk. Most kicsit fáradtan mozogtunk, délelőtt volt, sok gondunk volt. A védekezésünk is hagyott kívánnivalót maga után, a hét kapott gól sok, főleg annak fényében, hogy a horvátoktól nem kaptunk ennyit. A végét azért meghúztuk, Kanada mégse vezessen ellenünk… Most a magam teljesítményével sem voltam maradéktalanul elégedett, de biztos vagyok benne, hogy lesz még jobb.

Erdélyi Balázs: Fáradtak voltunk, az elején nem igazán ment a játék, de azért a végére sikerült felpörögnünk. A lényeg a győzelem.

Emlékeztető:

IX. Volvo-kupa nemzetközi férfi vízilabdatorna, harmadik nap:

Magyarország – Kanada 9-7 (2-1, 2-1, 0-3 5-2)

Szőnyi út, Laky Károly uszoda, 700 néző
Vezette: Colominas (spanyol), Ercoli (olasz)

Magyarország: Nagy – Gór-Nagy, Madaras, Erdélyi 4, Salamon, Bátori, Bedő. Csere: Manhercz 1, Vámos 2, Angyal 1, Decker Á, Német 1, –  Decker A. (kapus)

Kanada: Alekszics – Capins, MCelroy, Conway 1, Graham 1, Torakis, Vikalo. Csere: Kappos, Constantin-Bicari 3, Taschereau 1, Radojcsics, Robinson 1 – Halasian (kapus)

Gy. Zs, Sz. B

 

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek