2025 április 13.

Varga Zsolt: nem sikerült kikapcsolni a görögök centereit

Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott nem tudta kikapcsolni a görög csapat világklasszis centereit, és elsősorban emiatt szenvedett 18-14-es vereséget a világkupa podgoricai szuperdöntőjének szombati elődöntőjében.

Fotó: MTI / archív

„A világ legerősebb centerei játszottak az ellenfélnél, akiket nehéz tartani. Fontos, hogy őket ki tudjuk kapcsolni. A kétméteres lövéseket ki kell szűrni. Amennyi akciógólt kaptunk, az nem megengedhető, akár olyan áron is el kell kerülni, hogy több emberhátrány legyen”

– értékelt az MTI-nek a szakvezető, aki hozzátette, ebben a magyar együttesben benne van, hogy végig szoros, „ikszes” meccset játsszon a görögökkel, ami 10-10-ig ezúttal is sikerült.

A játékosként olimpiai bajnok szakvezető kifejtette, győzelmekre és vereségekre egyaránt szükség van egy csapat életében, mert a sikerek adják azt a visszajelzést, hogy jó úton jár, a kudarcok pedig megmutatják a hiányosságokat, és kijelölik a fejlődés irányát.

„A selejtező elődöntőjében Gyapjas Viktor elképesztő védések sorát mutatta be, most is volt ilyen, de az nem elvárható, hogy folyton megfogja a két méterről érkező lövéseket”

– mondta a januárban 20-10-re megnyert és a most 18-14-re elvesztett meccs közötti különbségről Varga Zsolt.

Tátrai Dávid arról beszélt, hogy védekezésben sokat hibáztak, a 18 kapott gólt pedig „baromi soknak” nevezte tekintve, hogy a felét akarták csak.

„Ettől függetlenül szerintem jó úton járunk, viszont ez a találkozó sok tanulsággal szolgál, mert a görögök centerjátéka nagyon ült, de az ötgólos Sztilianosz Argiropuloszt nem sikerült kikapcsolni”

– mondta a BVSC játékosa, aki elárulta, a végén 19-re lapot húzva védekezést váltottak, de az sem jött be.

Nagy Ádám szerint fegyelmezetlenül vízilabdáztak nemcsak védekezésben, hanem támadásban is, mert ellövöldözték a labdákat, ezért nem tudták kompenzálni a görög válogatott erős center- és fórjátékát.

„Tizennyolc kapott góllal nem lehet nyerni, ráadásul két nap alatt majdnem harmincat kaptunk. Sokat hibáztunk elöl is, kimaradtak helyzetek, de 14 lőtt góllal azért lehet nyerni”

– mondta a magyarok legeredményesebb játékosa, a négygólos Manhercz Krisztián. A csapatkapitány hozzátette, januárban legalább tíz-tíz védése és blokkja volt a csapatnak a görögök ellen, ezért zárult az az összecsapás fordított eredménnyel, pedig akkor is legalább ennyi kiállítást kaptak a rivális centereiről.

A magyarok a spanyol-horvát elődöntő vesztesével találkoznak a vasárnap 18.20 órakor kezdődő bronzmérkőzésen.

(MTI-vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek