2016 szeptember 19.

Az utánpótlás elmúlt öt éve – nevek, számok, érdekességek

Öt éve nevezték ki a férfi utánpótlás élére Horkai Györgyöt, aki 2011 óta tíz világeseményen szerepelt csapataival. Megnéztük, ez idő alatt, milyen eredmények születtek. Egyszóval, górcső alá vettük az utánpótlást.

Burian Gergely; Dolff, Philipp

Felemás utánpótlás eredmények (fotó: MOB.hu)

Ahogy a férfi felnőtt válogatott elmúlt éveit is megnéztük, úgy az utánpótlás eredményeit sem hagyjuk ki, hiszen tegnap véget ért az idei utolsó fiú utánpótlás esemény is, a junior Eb, ahol a hetedikek lettünk. Lássuk akkor, mit mutatnak a számok…

Emlékezhetünk rá, a 2011-es voloszi sikertelen vb után Horkai György vette át az utánpótlásánál a stafétát. Az első megmérettetés egy Európa-bajnokság volt, melyet a ’93-as korosztálynak rendeztek Franciaországban 2012-ben. A negyeddöntőben a szerbektől két góllal kapott ki az együttes, így az ötödik helyért mehetett, amit végül nem sikerült megszereznie, hiszen az utolsó meccsen 14-11-es vereséget szenvedett a csapat az oroszoktól, így végül a hatodik helyen zárt. Decemberben aztán Perthben rendezték meg az U18-asoknak a vb-t. Az ausztrál városban szépen menetelt a csapat egészen a döntőig. A fináléban kérdéses ítéletekkel végül alulmaradt az olaszokkal szemben, így az ezüstöt szerezte meg. Egy évvel később, 2013-ban két negyedik helyet gyűjtött be a válogatott a mesterrel. Az újonnan belépő korosztállyal Máltán lett negyedik, míg a Szombathelyen Szerbia ellen csúszott le a gárda az éremről. A 2014-es év volt a legtermékenyebb, ekkor Isztambulban megnyerte az U18-as válogatott a vb-t (immár új szabályok mellett), míg az U19-es korosztály egy ezüstöt szerzett Almatiban. Az elmúlt két év felemásan sikerült, két hetedik hely az Eb-ken, és két bronzérem a vb-ken.

Év Esemény Korosztály Csapat helyszín helyezés
2012 U19-es Európa-bajnokság 1993-as és később születettek Kapusok: Bendes Viktor, Molnár Dávid Mezőnyjátékosok: Bedő Krisztián, Boros Tamás, Csapó Miklós, Jansik Szilárd, Lőrincz Bálint, Német Toni, Palotás Gergely, Sánta Dániel, Sedlmayer Tamás, Telegdy András, Tóth Bendegúz  Canet en Roussillon (Franciaország) 6. hely
2012  U18-as világbajnokság  1994-es és később születettek Kapusok: György Dávid, Péterfy Mihály Mezőnyjáékosok: Berta József, Gyárfás Tamás, Jansik Szilárd, Lőrincz Bálint, Manhercz Krisztián, Német Toni, Sánta Dániel, Sedlmayer Tamás,  Szabó Bendegúz, Telegdy András, Zalánki Gergő  Perth (Ausztrália)  2. hely
2013  U17-es Európa-bajnokság  1996-os és később születettek Kapusok: Molnár Benedek, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Csacsovszky Erik, Hornyák Olivér, Hullmann Kristóf, Kis Kristóf Szeif, Manhercz Krisztián, Pellei Frank, Sélley Rauscher Domonkos, Szatmári Kristóf, Tóth Kristóf, Vadovics Viktor, Vogel Simon
 Gzira (Málta)  4. hely
2013  U20-as világbajnokság  1993-as és később születettek Kapusok: Bendes J. Viktor, György Dávid
Mezőnyjátékosok: Bedő Krisztián, Berta József, Csapó Miklós, Gyárfás Tamás, Jansik Szilárd, Lőrincz Bálint, Manhercz Krisztián, Német Toni, Sedlmayer Tamás, Szabó Bendegúz, Telegdy András
 Szombathely (Magyarország)  4. hely
2014  U18-as világbajnokság  1996-os és később születettek Kapusok: Molnár Benedek, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Csacsovszky Erik, Hornyák Olivér, Kiss Kristóf Szeif, Lovas Péter, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Pellei Frank, Szatmári Kristóf, Tóth Kristóf, Vadovics Viktor, Vogel Simon
  Isztambul (Törökország)  1. hely
2014  U19-es Európa-bajnokság  1995-ös és később születettek Kapusok: György Dávid, Kardos Gergely
Mezőnyjátékosok: Horváth Zsombor, Kalanovics Balázs, Keresztúri Márton, Kolozsi Marcell, Kovács Gergő, Kovács Zoltán, Manhercz Krisztián, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Szedmák Dávid, Zalánki Gergő
 Tbiliszi (Grúzia)  2. hely
2015  U20-as világbajnokság  1995-ös és később születettek Kapusok: Kardos Gergely, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Kalanovics Balázs, Kovács Gergő, Kolozsi Marcell, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Vogel Simon, Zalánki Gergő
 Almati (Kazahsztán)  3. hely
2015  U17-es Bakui Európa-játékok  1998-as és később születettek Kapusok: Bányai Márk, Dévai Kristóf
Mezőnyjátékosok: Burián Gergő, Fekete Gergő, Kardos Alexander, Korbán Richárd, Kósa Balázs, Nagy Ádám, Sebestyén Balázs, Sugár Péter, Teleki András, Vadovics Viktor, Zerinváry Loránd
  Baku (Azerbajdzsán)  7. hely
2016  U18-as világbajnokság  1998-os és később születettek Kapusok: Bányai Márk, Leposa Gábor
Mezőnyjátékosok: Baksa Benedek, Burián Gergő, Fekete Gergő, Kardos Alexander, Kósa Balázs, Lukács Ábel, Nagy Ádám, Sugár Péter, Teleki András, Vadovics Viktor, Zerinváry Lóránd
  Podgorica (Montenegró)  3. hely
2016  U19-es Európa-bajnokság  1997-es és később születettek Kapusok:  Sólyomvári Márton, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Biros Barnabás, Burián Gergely, Csacsovszky Erik, Lukács Dorián, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Sélley-Rauscher Domonkos, Simon Henrik, Szatmári Kristóf, Teleki András, Vadovics Viktor
  Alphen (Hollandia)  7. hely

Érdekesség, hogy a magyar utánpótlás válogatottakból – mely játékosok szerepeltek az elmúlt öt év világeseményein – csak két játékos tudott bekerülni a felnőtt válogatott riói olimpiai keretébe (Manhercz Krisztián, Zalánki Gergő) Hozzá kell tenni, hogy egy utánpótláskorú kapus sem tudott – még a meghívó szintjén sem – bekerülni a felnőtt válogatott bármely vb, Eb, Világliga, világkupa csapataiba. További adalék, hogy mindössze néhány olyan játékost tudunk csak felsorolni, akik eljutottak Benedek Tibor felnőtt válogatott keretébe, akiket egy-egy világeseményen vagy egy-egy mérkőzésen kipróbált a szakvezető. A jólcsengő nevek között: Bedő Krisztián,  Nagy Ádám, Német Toni, Manhercz Krisztián, Kovács Gergő, Zalánki Gergő szerepelt a legtöbbször.

A fiú utánpótlás tornák végeredményei:

Év Esemény Végeredmény
2012 U19-es Európa-bajnokság 1. Olaszország, 2. Szerbia, 3. Horvátország, 4. Spanyolország, 5. Oroszország, 6. MAGYARORSZÁG, 7. Szlovákia, 8. Hollandia, 9. Görögország, 10. Franciaország, 11. Montenegró, 12. Törökország, 13. Németország, 14. Románia, 15. Fehéroroszország, 16. Ukrajna
2012 U18-as világbajnokság 1. Olaszország, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Szerbia, 4. Horvátország, 5. Görögország, 6. Románia, 7. Ausztrália, 8. USA, 9. Brazília, 10. Új-Zéland, 11. Irán, 12. Üzbegisztán, 13. Kanada, 14. Kolumbia, 15. Kazahsztán, 16. Egyiptom, 17. Trinidad és Tobago, 18. Dél-Afrika, 19. Peru
 2013  U17-es Európa-bajnokság  1. Montenegró, 2. Szerbia, 3. Olaszország, 4. MAGYARORSZÁG, 5. Horvátország, 6. Oroszország, 7. Spanyolország, 8. Törökország, 9. Görögország, 10. Románia, 11. Németország, 12. Franciaország, 13. Grúzia, 14. Ukrajna, 15. Málta, 16. Fehéroroszország
 2013  U20-as világbajnokság  1. Olaszország, 2. Horvátország, 3. Szerbia, 4. MAGYARORSZÁG, 5. USA, 6. Spanyolország, 7. Brazlia, 8. Ausztrália, 9. Japán, 10. Oroszország, 11. Kanada, 12. Üzbegisztán
 2014  U18-as világbajnokság  1. MAGYARORSZÁG, 2. Spanyolország, 3. Oroszország, 4. Szerbia, 5. Montenegró, 6. Törökország, 7. Olaszország, 8. Horvátország, 9. Ausztrália, 10. Kanada, 11. USA, 12. Japán, 13. Brazília, 14. Kazahsztán, 15. Egyiptom, 16. Argentína, 17. Irán, 18. Dél-Afrika, 19. Új-Zéland, 20. Peru
2014 U19-es Európa-bajnokság 1. Szerbia, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Horvátország, 4. Olaszország, 5. Görögország, 6. Montenegró, 7. Spanyolország, 8. Hollandia, 9. Oroszország, 10. Románia, 11. Franciaország, 12. Törökország, 13. Németország, 14. Ukrajna, 15. Szlovákia, 16. Grúzia
2015 U20-as világbajnokság 1. Szerbia, 2. Olaszország, 3. MAGYARORSZÁG, 4. Görögország, 5. Spanyolország, 6. Montenegró, 7. Horvátország, 8. Ausztrália, 9. Hollandia, 10. Mexikó, 11. Kazahsztán, 12. Egyiptom, 13. Japán, 14. Kanada, 15. Kína, 16. Üzbegisztán, 17. Irán, 18. Dél-Afrika
2015 U17-es bakui Európa Játékok 1. Szerbia, 2. Spanyolország, 3. Görögország, 4. Horvátország, 5. Olaszország, 6. Oroszország, 7. MAGYARORSZÁG, 8. Németország, 9. Montenegró, 10. Franciaország, 11. Románia, 12. Szlovákia, 13. Törökország, 14. Azerbajdzsán, 15. Ukrajna, 16. Málta
2016 U18-as világbajnokság 1. Horvátország, 2. Montenegró, 3. MAGYARORSZÁG, 4. Olaszország, 5. Szerbia, 6. Görögország, 7. Oroszország, 8. Ausztrália, 9. Spanyolország, 10. USA, 11. Japán, 12. Kanada, 13. Brazília, 14. Egyiptom, 15. Kazahsztán, 16. Kína, 17. Új-Zéland, 18. Dél-Afrika, 19. Kolumia
2016 U19-es Európa-bajnokság  1. Szerbia, 2. Olaszország, 3. Spanyolország, 4. Oroszország, 5. Görögország, 6. Horvátország, 7. MAGYARORSZÁG, 8. Hollandia, 9. Montenegró, 10. Grúzia, 11. Németország, 12. Románia, 13. Törökország, 14. Málta, 15. Szlovákia, 16. Azerbajdzsán.

Érdekességek: 

A magyar válogatott az elmúlt tíz világeseményen: egy arany, két ezüst, két bronz, két negyedik hely, egy hatodik és két hetedik helyet szerzett.

A rivális szerb válogatott az elmúlt tíz világeseményen: négy arany, két ezüst, két bronz, egy negyedik és egy ötödik helyet szerzett.

Az elmúlt tíz év világeseményein: négy szerb, három olasz, egy magyar, egy horvát, egy montenegrói arany született.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek