2016 január 20.

Úszás: a MÚSZ megvédte Hosszút egy portállal szemben

A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) álláspontja szerint Hosszú Katinka minden követelménynek megfelelt a holléti nyilvántartással kapcsolatban, a doppingellenes küzdelemben általa képviselt tiszta és egyértelmű álláspontot pedig semmilyen formában nem lehet megkérdőjelezni.2014 hosszu01

Így reagált a MÚSZ a Swimvortex nevű nemzetközi úszóportál cikkében szereplő felvetésre, amely szerint egyszerűen nem működik a doppingellenes rendszer azon eleme, hogy a sportolók holléte a
váratlan ellenőrzések végett mindig ismert legyen.

„Hosszú Katinka még soha, egyetlen alkalommal sem mulasztotta el időben elkészíteni a holléti nyilvántartását, és bárhol, bármikor rendelkezésre áll a versenyen kívüli ellenőrzésekre” – szögezte le a hazai szövetség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében, válaszul arra, hogy a Swimvortex után a svéd Expressen már egyenesen doppingvétséget emlegetett a magyar világ- és Európa-bajnoknővel kapcsolatosan.

A MÚSZ állásfoglalása szerint Hosszú minden feltételnek megfelelt.

„Amint azt a Magyar Antidopping Csoport is megerősítette, Hosszú Katinka még soha, egyetlen alkalommal sem mulasztotta el időben elkészíteni a holléti nyilvántartását, és bárhol, bármikor rendelkezésre áll a versenyen kívüli ellenőrzésekre.

Szövetségünk egyetlen kívánsága, hogy valamennyi válogatott úszó közvetlenül tájékoztassa Kiss László szövetségi kapitányt a versenyprogramjáról, illetve edzőtáborozási elképzeléseiről, ahogy ez a múltban is történt – a kapitány nem más forrásokból kíván erről információkat gyűjteni. Ez egy teljesen egyértelmű elvárása a mesternek, és ennek eddig valamennyi úszó megfelelt” – olvasható a Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök jegyezte közleményben, amelyet angol nyelven elküldtek a Swimvortex online szerkesztőségének is.

„Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy Katinka minden követelménynek megfelelt a holléti nyilvántartással kapcsolatban, a doppingellenes küzdelemben általa képviselt tiszta és egyértelmű álláspontot – akárcsak a Magyar Úszószövetségét – pedig semmilyen formában nem lehet megkérdőjelezni” – hangsúlyozta Gyárfás Tamás.

MTI



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek