2017 augusztus 22.

Universiade: Kanada nagy falatnak bizonyult

Három góllal kikapott női válogatottunk az Universiade-n Kanada ellen. 

Gurisatti Greta01

Fotó: Dunaújváros Online / archív

Már 3-0-ra is vezetett Kanada a mieink ellen az első negyedben az Universiade-n. Még ebben az etapban Szilágyi szépített és a harmadik negyedben 4-4-re feljöttünk. Ezek után a kanadaiak 7-4-re elhúztak és a három gólos különbség maradt a végig.

A-csoport, 3. forduló: 
Magyarország–Kanada 5–8 (1–3, 2–1, 1–2, 1–2)
Gólszerzők: Gurisatti 1, Szilágyi D. 1, Menczinger K., 1, Máté 1, Garda 1, ill. Crevier 3, Fournier 2, Wright 1, Sohi 1, Matthews 1

Bíró Attila: „Egy szabályos, de meg nem adott góllal és két ellenünk ítélt kontrával kezdtük a mérkőzést, egy megfogta a csapatot, de visszajöttünk, nem volt gond, persze sokat kivett a csapatból a felzárkózás. A védekezés rendben volt, az emberelőnyös játékunk döcögött, itt látszik, hogy az elmúlt időszakban kialakult egy jó csapat, és azt a két játékost, aki velem együtt később érkezett, még nem sikerült beilleszteni ebbe a rendszerbe. Ez látszott az emberelőnyös játékunkon is, hiszen nem volt időnk együtt dolgozni. Nincs különösebb gond, tudtuk, hogy ez nem lesz zökkenőmentes, az oroszok ellen javítani kell, és ellenük, illetve Új-Zélanddal szemben lehet tovább csiszolni a csapat játékát. Az a fontos, hogy a negyeddöntőre összeálljon minden, illetve remélhetőleg az elődöntőre is, hiszen bízom a jó szereplésben” – fogalmazott a szakvezető.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek