2015 szeptember 02.

Újabb úszó távozik a mesteredzőtől

Cseh László, Bernek Péter és Kozma Dominik után a magyar úszósport egy újabb alakja is távozik Szilágyi Liliána személyében a Kőbánya SC-től.

“Szakmai okokból váltani szeretnénk, valamit másképp akarunk csinálni. Turi kompromisszumok nélküli maximalizmusa az edzéseken már nehezen volt követhető Liliána számára, a vége felé már fájtak neki ezek az edzések, s mivel nagyon erős gimnáziumba járt, könnyítéseket kértünk. Ezt Turi megadta, de egy idő után már nem fért bele több kompromisszum” – olvasható Szilágyi Liliána édesapja, az egykori kiváló gyorsúszó Szilágyi Zoltán indoklása a magyaridok.hu-n.

Lili_Kati

Cseh László hivatalosan 2014 decemberében hagyta el Turi Györgyöt, idén fantasztikus formában nyert 200 pillangón aranyat a világbajnokságon. Korábban októberben már bejelentette ezt Bernek Péter és Kozma Dominik is. Az indok mindannyiuk esetében a megújulás, az új módszerek kipróbálása volt.

TuriGY

Turi György a magyaridok.hu-nak minderre annyit mondott csak, Szilágyi Liliána már nem vállalta azt az edzésmunkát, amit ő mindenkitől megkövetelt, 58 évesen pedig már nem tud, és nem is akar változtatni.

Szilágyi Liliána, aki a kazanyi vizes-világbajnokságon hetedik helyen végzett 200 pillangón, a lap információja szerint a Vasasba igazol, ahol felkészülését édesapja mellett a ’80-as évek végének legjobb magyar százas sprintere, Kovács László irányítja majd. Kovács elmondása szerint nyitott szemmel, füllel jár az uszodában, többek között a szintén Vasas-úszó Hosszú Katinka módszereiből is szívesen merít és kifejezett célként jelölte meg a 2016. augusztus 12-i dátumot. Akkor rendezik Rióban a 200 pillangó döntőjét.

N.V.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek