2015 augusztus 12.

Új kabala kerestetik: Bol-dog leszavazva

Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke szerdán délben közleményben jelentette be, hogy a 2017-es vizes világbajnokság kijelölt kabalaállata helyett pályázaton döntenek a rendezvény hivatalos jelképéről.

A puli ember méretű változata sok kritikát kapott az elmúlt napokban a magyar és a nemzetközi sajtóban, a szövetség pedig valószínűleg ennek hatására döntött a változtatás mellett.

boldog

Gyárfás Tamás

A kazanyi világbajnokság mindenben magasra tette a mércét, ami komoly feladat elé állítja a 2017-es magyar rendezést – erről Gyárfás Tamás beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Magyar Úszó Szövetség elnöke hangsúlyozta: 85 éve épült a Hajós Alfréd uszoda, éppen ezért szükség van egy hosszú távú, biztos háttérre, és egy új uszodára.

„Nem is volt annyira csúnya, mint amilyennek beállították. Az förmedvény, amely bejárta a sajtót, nem Bol-dog, hanem csak egy maszk volt, amelyet egy vállalkozó szellemű munkatársunk zárt körben magára öltött. Azért volt olyan nagy a szeme, hogy kilásson. Ezt a figura készítői korrigálták. A pulit Kazanyban szeretettel fogadták, írja a szövetség, amely meghajolt a népakarat előtt és „ha a sportbarátoknak nem nyerte el a tetszését, akkor el kell búcsúznunk tőle. Nyugodjon békében.”

No Title

No Description

N.V.

 



Kapcsolódó cikkek