Tóth Márton: cél a válogatottság!
Tegnap hivatalosan is bemutatták Tóth Mártont a Ferencváros új szerzeményét. A játékost céljairól, új csapata jövőbeni terveiről, és a nyári programjáról is beszélt.
Tóth Márton a vizipolo.hu-nak:
– Szerződést akartak hosszabbítani velem Szolnokon, viszont ez egy kompromisszum lett volna az életemben, mert akkor, úgy gondolom, hogy le kellett volna mondanom a válogatott ambícióimról. Ez volt az elsődleges szempont, hogy több játéklehetőséget kapjak és azon a poszton játszak, ahol a válogatottban is számításba vagyok véve. A Ferencvárosnak egy ilyen játékosra volt szüksége. Varga Zsolt és Gerendás György szakmai háttere, amit ehhez a csapathoz adnak, az mindenképpen hívogató volt számomra, valamint az a biztos alap, amit Nyíri Zoltán felvázolt és a Ferencváros évről-évre teljesít megnyugtató érzés volt. Azt gondolom, hogy ez a három komponens alkotta azt, ami alapján úgy döntöttem, hogy elhagyom a bajnokcsapatot.
– Univerzális játékos vagy, hiszen játszottál már minden poszton. Gondolom, nem csak centerként jöhetsz számításba?
– Elsősorban centerként számítanak rám, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek olyan taktikai varációk, amikor esetleg szükséges, hogy bent legyek a vízben és máshol játszak. Ez majd ki fog alakulni.
– Benedek Tibor véleményét kikérted az átigazolásoddal kapcsolatban?
– Nem beszéltem meg a szövetségi kapitánnyal ezt a döntésem. Jeleztem neki, hogy lehetséges, hogy el fogok szerződni Szolnokról, egy olyan csapatba, ahol több játéklehetőséget kapok. Ezt a döntés szerintem méltányolta, és szerintem örült is neki, hogy egy játékos képes meghozni egy olyan döntést, ami egy jobb csapatból egy feltörekvő csapathoz való igazolást jelent és úgymond áldozatot képes hozni azért, hogy válogatott legyen.
– Mi a cél a Fradival?
– Szeretnénk megtartani ezt a negyedik helyet, illetve ha még összejön a bajnokságban, hogy pontokat tudunk elrabolni a három nagy csapattól, akkor bajnoki szinten elégedett leszek. A Magyar-kupában, a szerencse is közbeszól és a sorsolás is, de ha eljutunk a legjobb négyig és Final Fourt játszunk, akkor már elégedett leszek. A nemzetközi kupában – amihez szintén kell szerencse – szeretnénk bekerülni a legjobb négybe. Az idei versenykiírás nehezebb, mint a tavalyi, hiszen az előző idényben, ahol a Szolnok – OSC volt a vesztes csapat a LEN-kupában folytatja, úgyhogy mindenképpen nívósabb versenysorozat lesz.
– Jön a nyár, mi a terved erre az időszakra?
– Vannak kisebb sérüléseim, amiket orvosolni kell. Most mindenképp két hét pihenés, és ügyintézés lesz, utána szerintem két-három hetet fogok edzeni, hogy szinten tartsam magam. Aztán el fogok menni megint nyaralni, ami tényleg kikapcsolódás lesz, augusztusban pedig újult erővel fogok nekivágni a felkészülésnek.
Névjegy:
Név: Tóth Márton
Születési idő:1985.09.28.
Születési hely:Budapest
Poszt:center
Magasság: 193 cm
Testsúly: 102 kg
Eddigi klubjai:
1994–2004: KSI
2004–2006 : Domino-BHSE
2006–2009: TEVA-VasasPlaket
2009–2010: FTC-Fisher Klíma
2010–2012 : Groupama Honvéd
2012: TEVA-Vasas-UNIQA
2012–2013: Posillipo
2013–2014 : Szegedi VE
2014–2015: Szolnoki VSC
Eredményei:
Klub:
Hatszoros Magyar Bajnok: Honvéd, (2005, 2006) Vasas (2007, 2008, 2009) Szolnok 2015
Háromszoros Magyar Kupa győztes: Honvéd 2011, Szeged 2013, Szolnok, 2014
Euroliga ezüst- és bronzérmes (2005, 2008)
Válogatott:
Európa-bajnoki ezüstérmes (2014- Budapest)
Világliga ezüstérmes (2014-Dubaj)
Universiade arany (2013 Kazany)
Junior EB ezüst, 2002, bronz, 2004
Korábbi cikkünk a témában:
– Egy plusz egy évre a Ferencvárosé Tóth Márton – hivatalos
Sz. B.