2018 augusztus 27.

Tóth Kálmán: javítani kell a védekezésen

A magyar csapat az U19-es Eb-n hat góllal volt jobb a grúzoknál. A csapat szövetségi edzője azonban nem volt teljesen elégedett a védekezéssel. 

ált. polókép03

Tóth Kálmán így értékelt: „Sok kiállítás kaptunk, sok gólt, ez nem dicséri a védekezésünket. Ezen mindenképpen javítanunk kell, jobban odafigyelni a sportág-specifikus mozgásokra, amit megkövetelünk tőlük. Ha a védelmünk felkeményedik, akkor jobb meccseket tudunk játszani. Megnéztük az olaszokat, ők is hat góllal nyertek, méghozzá a franciák ellen – mégis, ők a végén kaptak két gólt, tökéletesebbnek tűnt a védekezésük, míg a miénk szeleburdinak. A holnapi meccsre szerkezetet váltunk, lehetőséget kap a ma pihentetett Fekete Gergő, Bóbis Botond kettős is, világversenyről érkeztek, figyelnünk kell rájuk. Amúgy köszönjük, minden rendben velünk, jók a körülmények, dolgozunk azon, hogy legyőzzük az olaszokat” – mondta az mvlsz.hu-nak a meccs után a szakember.

U19-es Európa-bajnokság 1. nap: (Minszk)

Magyarország – Grúzia 14-8 (3-1, 4-4, 4-1, 3-2)
Gólszerzők: : Magyar 4, Ágh 2, Turnai 2, Sugár 2, Kürti 1, Baksa 1, Gál 1, Mijic 1, ill. Tsulakiani 3, Adeishvili 2, Kutchuashvili 1, Cheishvili 1, Shushiashvili 1

További eredmények:
Spanyolország-Törökország 13-1
Horvátország-Szlovénia 14-4
Oroszország-Nagy Britannia 19-2
Szerbia-Hollandia 11-5
Olaszország-Franciaország 12-6
Fehéroroszország-Görögország 3-18
Montenegró-Románia 8-5

A mai nap programja (magyar idő szerint):

Augusztus 27., hétfő:

8.00 Hollandia-Nagy Britannia
9.40 Görögország-Románia
11.20 Szlovénia-Törökország
13.00 Franciaország-Grúzia
14.40 Oroszország-Szerbia
16.20 Magyarország-Olaszország
17.10 Montenegró-Fehéroroszország
19.40 Spanyolország-Horvátország



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek