2019 április 04.

Több mint 120 sporteseményt rendeznek hazánkban

Az idén több mint 120 nemzetközi sporteseményt rendeznek meg Magyarországon, s ezek közül kiemelkedik négy olimpiai sportág kvalifikációs világbajnoksága, amelyeken a 2020-as tokiói játékokra szerezhetnek kvótákat a sportolók.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, “kiemelt cél, hogy Magyarország minél több nemzetközi sporteseménynek adjon otthont”, mert ezzel a hazai sportszakmai munkát, a sportolókat és a szakembereket is támogatják, valamint Magyarországot és a magyar városokat a televíziós közvetítéseknek is köszönhetően “meg tudjuk mutatni a világnak.”

Mint ismeretes, június elején Budapest a női vízilabda világligának ad otthont. Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Magyarország történetének legnagyobb sportfejlesztése zajlott le az elmúlt közel 10 évben.

“Úgy gondolom, hogy 2010 óta nagyon komolyan megmozdult a magyar sport családja, pezsgő élet alakult ki, és hatalmas fejlődésen mentünk keresztül” – jelentette ki a játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető.

“A kormány méltó helyre helyezte vissza a sportolók és a sportszakemberek megbecsülését, ennek köszönhetően elkezdődhettek a létesítményfejlesztések, amelyek hosszú távra lehetőséget biztosítottak arra, hogy Magyarország egyre több nemzetközi sportesemények adhasson otthont” – mondta Vári Attila.

Az MVLSZ elnöke kijelentette, az elmúlt években többek között a vizes-világbajnoksággal, a cselgáncs-vb-vel, valamint a birkózók világbajnokságával Magyarország magasra tette a mércét a nemzetközi sportesemények megrendezésének minőségét illetően.

“Hazai közönség előtt fantasztikus élmény szerepelni minden sportolónak, az itthoni események pedig a legfontosabb elemei az utánpótlás-képzésnek” – zárta beszédét Vári Attila.

(MTI-vizipolo.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek