2014 december 08.

Szolnoki kupaarany – a főszereplők véleménye

A Szolnok 10-7-es sikert aratott az OSC ellen a Szentesen rendezett férfi vízilabda Magyar Kupa döntőjében, és 29 év után újra aranyérmes lett. A vízipolo.hu a győztes csapat tagjait kérdezte.

IMG_0105

– Játszottunk már jobban is, de a vége tényleg jól sikerült – tette hozzá Kis Gábor, aki az utolsó negyedben két csodaszép góllal tette hozzá a maga részét a Szolnok sikeréhez. – A védekezésünk jól működött, de a támadásaink akadoztak, ráadásul nagyon jól védett a kapusuk is. Most nagyon boldogok vagyunk, régóta vártunk már egy ilyen sikerre.

IMG_0100

– Nagyon hamar megkaptam a harmadik kiállításom, így sokat ezúttal nem segíthettem a csapatnak – nyilatkozta Zsivko Gocics. –  Boldog vagyok, hogy Szolnokon játszhatom, hogy lehetőségem van egy ilyen jó együttesben vízilabdázni. A jó védekezésünk volt a fő szempont, ez döntött. Pontosan ilyen meccsre számítottunk, tudtuk, ha megőrizzük a higgadtságunkat, akkor nem lehet baj, jobbak vagyunk, és a végén úgyis a mi javunkra dől el a kupa. Így is történt, a végén könnyedén győztünk.

Varga Dénes pedig így értékelt: Gyengélkedtem egy kicsit a hét közben, azt hittem azért vagyok az elődöntőn egy kicsit lassabb, nehézkesebb, de az összes játékos az volt, nálunk is, az ellenfélnél is. A döntővel kapcsolatban két dolog jut eszembe: Az OSC erre a meccsre görcsölt a legutóbbi találkozónk óta, amikor mi jutottunk tovább a BL főtáblára. Nekünk sorban voltak megoldandó feladatok és volt ebből sikerélményünk is, hiába voltunk fizikálisan fáradtabbak, ezek a győzelmek nagyon magabiztossá tettek. Ezért tudtuk uralni a mérkőzést akkor is, amikor 2-1-re ők vezettek. Ez a nyár három ezüstöt hozott. Hiába nagy dolog másodiknak lenni, elsőnek nagyobb. Ezzel a klubbal, amivel szemben magasak az elvárások – végül a kötelezőt hoztuk. Nagyon jó érzés ezzel az arannyal visszatérni egy magyar klubba és zárni a 2014-es esztendőt.

IMG_0019

– Azt kell, hogy mondjam, ha ilyen játékkal is tudunk ennyire meggyőző fölénnyel győzni, akkor nincs nagy baj – mondta el Kósz Zoltán, a szolnokiak kapusedzője. – Merthogy az elején egyáltalán nem voltam elégedett a játékunkkal. Szerintem a szezon elején vétettünk ennyi elméleti hibát, azóta eltelt két hónap és négy-öt rangos tétmeccsel, amelyek megnyertünk, és ez  olyan magabiztosággal vértezte fel a csapatot, hogy ennyi hibán is túl tudtunk lendülni. Szépen, lépésről lépésre lendültünk játékba és őröltük fel az OSC-t, és a vége parádés lett. Az elmúlt két magyar kupa döntőnek is részesei voltunk, most végre elhódítottuk a kupát. Régen vártuk ezt a sikert, és most ki akarjuk élvezni minden pillanatát.

(Fotók: Vizipolo.hu)

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek