2015 április 30.

Szolnok – FTC: a győztes elégedetlen, a vesztes elégedett

Jól tartotta magát Szolnokot az alapszakaszban negyedik helyen végzett Ferencváros, ám a végére kijött a két csapat közötti különbség, és öt góllal nyertek a hazaiak. Az edzők ellentétes érzelmekkel értékeltek.20141112-BL-Szolnok-OSC01-1024x876valtoz

Érdekes mérkőzést játszott egymással az E.On férfibajnokság elődöntőjében a Szolnok és a Ferencváros. A két győzelemig tartó párharc első mérkőzésén odahaza tudott diadalmaskodni az alapszakaszt 25 győzelemmel és mindössze egyetlen döntetlennel záró Dózsa, de a fölényes siker elmaradt.
A fővárosiaknak a négy közé jutás is siker, de tegnap látszott, minden-mindegy alapon remekül játszanak. A Szolnok vezetett végig, volt, hogy négy góllal (például 8-4-nél), de a Fradi zárkózott. A Ferencváros kiadta magából a maximumot, sokáig megszorítva a Szolnokot, az már más kérdés, hogy ez sem volt elég arra, igazán szoros legyen a mérkőzés. Viszont Cseh Sándor, a szolnokiak vezetőedzője összehúzta szemöldökét arra, amit látott szerda este. “Ilyen mérkőzésre számítottam, azt gondoltam, hogy a Fradi nyílt sisakkal fog játszani. A győzelem ellenére azonban csalódott vagyok a játékkal” – összegzett klubja honlapjának Cseh Sándor.
szolnok2
Varga Zsolt, a zöld-fehérek mestere így értékelt a Fradi.hu-nak: „Három negyeden keresztül jól tartotta magát a csapat, a végén fizikálisan elfáradtunk, túlerőltettük a támadásainkat, többet hibáztunk, ezért alakult ki az ötgólos különbség. Összességében jól tartottuk az eredményt, jó mecset játszottunk. A visszavágóra felkészülünk, szeretnénk otthon, a Népligetben még jobb eredményt elérni.” Hozzá kell tenni, hogy a Szolnok szombaton nagyon fontos meccset játszik a Bajnokok Ligájában, ráadásul utaznia is kell. A Rijeka otthonában a csoport első helye lesz a tét, ott is a legjobbat kell kihoznia magából az eddig remek szezont maga mögött tudó Cseh-csapatnak.
EMLÉKEZTETŐ

E.On férfi vízilabda-bajnokság, rájátszás: 

Elődöntők, 1. mérkőzés:

Szolnoki Dózsa-Közgép – Ferencváros 13 – 8 (3-1, 5-3, 2-3, 3-1)

Gólszerző: Mitrovics 3, Madaras 3, Alekszics 3, Varga Dénes 1, Varga Dániel 1, Mezei 1, Vámos 1 ill. Nyéki 3, Marnitz 2, Katonás, Kolozsi, Jansik Sz.

A folytatás:

2. mérkőzés (május 6.)

ZF Eger – A-Híd OSC

Ferencváros – Szolnoki Dózsa-Közgép

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek