2020 április 24.

Szigorú előírások betartása mellett folytatódhat a válogatott úszók felkészülése

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, hogy a világméretű járványra tekintettel az Országos Sportegészségügyi Intézet és a Nemzeti Népegészségügyi Központ szigorú ajánlásainak, illetve a járványügyi protokoll maximális betartása mellett indulhatnak újra az úszók edzései.

Az államtitkár leszögezte, a sporttörvény alapján a válogatott keretek működtetése a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), mint országos sportági szakszövetség kizárólagos hatásköre. Amennyiben a MÚSZ, a válogatott kerettag sportolók és felkészítő szakembereik – az arányosság és a szükségesség mérlegelése mellett – a további járványügyi intézkedések szigorú betartását biztosítani tudják, akkor az államtitkárság részéről az edzésszervezés nem kifogásolt.

Szabó Tünde hozzátette, az államtitkárság számára kiemelten fontos a magyar úszósport jövője, a válogatott versenyzők jövőbeni eredményes szereplése, az ehhez szükséges edzésmunka lehetőségének mihamarabbi megteremtése, ennél is fontosabb azonban a versenyzők és a velük foglalkozó szakemberek egészségének védelme.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke kedden jelentette be, hogy minden válogatottat érintő koronavírusteszt negatív eredményt hozott – az elmúlt kedden és pénteken összesen 243 vizsgálatot végeztek el -, így a tervek szerint jövő hétfőtől folytatnák a felkészülést. Az újraindulás Wladár elmondása szerint 87 versenyzőt érint. A sportvezető szerint minden tréning előtt orvosi vizsgálaton esnek majd át a versenyzők.

(MTI-uszosport.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek