2025 május 06.

Szerdán kezdődnek a döntők az Ob I-ben

Szerdán a férfiaknál és a nőknél is megkezdődik a döntő a vízilabda ob I-ben, mindkét nemnél a Ferencváros számít az esélyesnek.

A férfiaknál szinte borítékolható a zöld-fehérek címvédése, az FTC ugyanis 2022 márciusa óta nem kapott ki magyar csapattól, így hatalmas meglepetés lenne, ha a VasasPlaket akár csak egyetlen meccset is nyerne az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

A nőknél ennél jóval kiélezetteb párharcra lehet számítani, a ferencvárosiak – akik a hétvégén először szerepetek a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, és végül negyedikként zártak – ugyanis rendre megszenvednek az UVSE elleni párharcokban.

Ha a férfiaknál beigazolódik a papírforma, akkor az FTC 27. elsőségét gyűjti be, amivel megelőzi az Újpestet az örökrangsorban, míg az UVSE a bajnoki címmel a Dunaújvárostól lépne el kilencedik diadalával – itt a Szentes vezet 11 bajnoki címmel. Az élvonalbeli bajnokságok történetében negyedik alkalommal fordulhat elő, hogy ugyanaz a klub nyeri a férfi és a női kiírást: 1984-ben a Vasas, 2006-ban a Honvéd, 2013-ban pedig az Eger tudta hazavinni mindkét aranyérmet.

A férfiaknál a Vasasnak több mint 11 éves sorozatot kellene megtörnie, ugyanis legutóbb 2014. január 18-án tudta legyőzni a Ferencvárost.

A nőknél az FTC és az UVSE az elmúlt három szezonban többször is találkozott egymással különböző végjátékok során: 2023-ban a zöld-fehéreké lett a Magyar Kupa és a bajnoki bronz, az Eurokupa fináléjában viszont az UVSE diadalmaskodott. Tavaly az UVSE a bajnoki fináléban és a kupa döntőjében is jobbnak bizonyult, utóbbi sorozatban pedig idén is megvédte címét legnagyobb riválisával szemben.

Az ob I-es finálék 2019 után ismét az egyik fél harmadik sikeréig tartanak, a nők döntőjének első találkozóját 18.00-tól a Duna World közvetíti, míg a férfi párharc első felvonását 20.15-től az M4 Sport adja élőben.

(MTI-vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek