2015 június 29.

Szabó Botond: Irány Egyiptom

A Debrecen csapatát hagyja el az egykori junior világbajnok Szabó Botond. Már játszott a Nagyváradban és a Lazioban is. Most kicsit távolabb fog, Egyiptomban a Heliopolisz együttesében. A vizipolo.hu-nak elmondta, miért esett a döntése erre a csapatra…

Szabo Botond egyiptom01

Az aláírás pillanata

 

Egy kicsit kanyarodjunk vissza az elmúlt szezonra, ahol a Debrecennel a tizedik helyen végeztetek. – Mennyire tartod ezt a helyezést reálisnak, és hogy láttad az elmúlt idényt?

Szabó Botond: Hivatalosan elégedett vagyok a 10. hellyel, hiszen ez volt a klub elvárása, ez volt a feltétele annak hogy a fizetésünk vissza tartott részét megkapjuk. Ugyanakkor mégsem vagyok elégedett, többet vártam magamtól, főként ősszel és többet vártam a csapattól is. A játékoskeret alkalmas lett volna a nyolcba jutáshoz, a Vasas elleni play-off párharcban talán ha kicsit felkészültebbek, koncetráltabbak vagyunk, akkor több lehetett volna benne, egy harmadik meccs mindenképp. Az utolsó körnek a BVSC ellen sok értelme már nem volt, inkább csak becsülettel próbáltuk lezárni az évet.

Összességében hullámzónak érzem a szezont, nagy győzelmek mint a Vasas vagy a Kaposvár ellen és csúnya vereségek, mint a Pécs ellen oda-vissza. A saját teljesítményemre ugyanez igaz, tavasszal remek 2-3 gólos meccsek, ősszel viszont eltűntem, nehezen dolgoztam fel hogy kevesebb szerep jut mint amihez szoktam. A várost nagyon nagyon megszerettem, mindig szívesen térek majd vissza ha úgy alakul.

 – Hogy döntöttél az egyiptomi Heliopolisz mellett? Gondolom itthonról is voltak kérőid.

Sz. B.: Voltak valóban megkeresések, sokkal több mint számítottam rá. Volt egy francia éredklődés, Magyarországról négy vidéki klub érdeklődött, közülük kettővel nagyon közel volt a megállapodás, végül a Heliopolisz közbe szólt. Őszintén nyilván nem az óriás szakmai kihívás az, ami csábító az arab világban.

27 éves múltam, két utat határoztam meg magam előtt. Ha olyan csapat keres, ami szakmailag előrelépés, lehetőségem van az első 5-6-ba kerülésért játszani akkor nem kérdés hogy itthon maradok. De ha ez nem jön össze, akkor meghallgatok minden olyan lehetőséget, amivel megalapozhatom a későbbi civil életemet.

Így jött képbe a kairói Heliopolisz megkeresése, akik mindenképpen balkezes játékost szerettek volna szerződtetni. Először emailben, aztán telefonon egyeztettünk, majd két alkalommal személyesen találkoztam klub képviselőivel, mire mindenben megállapodtunk és végleges formába került a szerződés. 2 évre köteleztem el magam , opcióval a hosszabbításra. Augusztus végén utazom ki és szeptember elején kezdem meg a felkészülést új csapatommal.

– Nem sokat tudunk az egyiptomi bajnokságról. Mit lehet róla tudni, mennyire erősek a csapatok és játszik-e magyar a bajnokságban. 

Sz. B.: Nyolc csapatos az egyiptomi bajnokság, a Heliopolisz a Gezira kiemelkedik a mezőnyből, az idei döntőt a Gezira nyerte 10-9-re. Ez a két csapat nagyjából az OB1 alsóházának felel meg. Lesz még magyar a bajnokságban, egészen pontosan a csapatomban, kapás oldalon Tóth Péter lesz a másik légiós, aki szintén Debrecenből érkezik.

A klubról még annyit érdemes tudni, hogy Kairo Helopolisz városrészén fekszik, egy teljesen lezárt, hatalmas területű magán klub, ahova csak tagok léphetnek be. Vannak élmény medencék, műugró, squash pályák, kondi termek, éttermek, szabadidős lehetőségek. A hétköznapokat jelentős részét a klub területén fogom tölteni.

– A Heliopolisznak, mik a következő szezonra a céljai?

Sz. B.: A klub célja egyértelműen a bajnoki arany visszahódítása. Augusztus 15-én utazom, szeptember 8-tól Szaud-Arábiában, Dammam városában veszek részt az ARAB League tornán, majd szeptember 18-tól jön a szokásos Heliopolis kupa.  2007-ben az Újpesttel volt szerencsém megnyerni, remélhetőleg idén is részt vesz egy magyar együttes, majd lesz még egy külföldi edzőtábor és október elején indul a szezon.

Sz. B. P.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek