2017 március 20.

Spanyol válogatott lehet az ex-vasasos játékosból

A nyáron még a brazil válogatottban szerepelt az olimpián, de lehet, hogy hamarosan a spanyol nemzeti együttesben látjuk a Vasasban is játszó pólóst

adriadelgado01

Könnyen elképzelhető, hogy Adria Delgado spanyol válogatott lesz – írja a waterpolista.com.

Mint imeretes, Ratko Rudics ütőképes brazil válogatott rakott össze, mely a nyáron nem vallott szégyent az olimpián. A szakember jól menedzselt pólósait év közben is, hiszen erős bajnokságokban szerepelhettek és fejlődhettek.

De ez már a múlt, hiszen a szövetségi kapitány az olimpia után úgy döntött, véget vett a brazil kalandnak és visszajön Európába, immár a horvát szövetségnek dolgozik. Az ő döntésével nagyon úgy tűnik, szétesett a brazil válogatott is. Több játékos gondolkozik a spanyol válogatottságon, így Felip Perrone és Adria Delgado neve is felmerült a ibériaiaknál – olvasható a spanyol oldalon.

A Vasasban is egy szezont játszó (2015-2016) Delgado, sőt az OSC-ben is megforduló pólós jelenleg a Steaua Bukerestben játszik. Ahhoz azonban, hogy más ország válogatottjában játsszon, egy évnek el kell telnie, hogy szerepeljen új válogatottjában. A helyzetet tovább bonyolítja az a FINA előírás, hogy egy idényt játszania kell abban az országban, amely színekben válogatott kíván lenni, jelen esetben Spanyolországban.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek