2015 május 17.

Söpréssel lett ismét bajnok a Recco

Az olasz bajnokság döntőjében megállíthatatlan volt a Recco. A harmadik meccsen is győzött a Brescia ellen, így otthon ünnepelhette a huszonkilencedik, zsinórban pedig a tizedik bajnoki címét.

2014-2015 Recco a bajnok

Bajnok a Recco (Fotó: federnuoto.it)

A döntőben ellenállhatatlan volt a Recco, bár a második meccsen csak ötösökkel lépett túl a Bresciával szemben, a harmadik és egyben utolsó találkozót négy góllal nyerték meg Giorgettiék.

A Recco számára nem volt ilyen sima az alapszakasz, emlékezhetünk rá, hogy az az első fordulókban kikapott riválisától, így pár hónapig a Brescia nyomában volt a második helyen, de megelőznie csak a 19. körben sikerült, mikor hazai pályán 9-8-ra győzött.

A rájátszásban egyik csapat sem tudott hibázni, így jutottak el a fináléba, ahol három meccs alatt lerendezte a Recco a bajnoki címet. Igor Milanovics együttesét láthatjuk még, hiszen csak úgy, mint a Szolnok és az Eger, ők is BL Final-six résztvevők. Sőt, az elődöntőben könnyen lehet egy Szolnok – Recco meccs a döntőért.

Olasz bajnokság döntő, harmadik mérkőzés:

Pro Recco – Brescia 11 – 7 (2-3, 4-2, 2-1, 3-1)
vezette: Gomez e Ceccarelli néző: 1200

PRO RECCO: Tempesti, Pijetlovic 2, Prlainovic 1, Figlioli 2, Giorgetti, Felugo, Giacoppo, Di Fulvio F., Figari, Fondelli 2, Aicardi 2, Gitto 2, Pastorino. vezetőedző: Igor Milanovic

AN BRESCIA: Del Lungo, Bruni, Presciutti C. 1, Pagani, Molina 1, Rizzo 3, Giorgi, Nora, Presciutti N., Bodegas 2, Fiorentini, Napolitano, Dian. vezetőedző: Alessandro Bovo

A Recco 3-0-ás összesítéssel lett bajnok.

Az elmúlt évek olasz bajnokai:

1990/91 RN Savona
1991/92 RN Savona
1992/93 Posillipo
1993/94 Posillipo
1994/95 Posillipo
1995/96 Posillipo
1996/97 Pescara
1997/98 Pescara
1998/99 Roma
1999/00 Posillipo
2000/01 Posillipo
2001/02 Pro Recco
2002/03 Brescia
2003/04 Posillipo
2004/05 RN Savona
2005/06 Pro Recco
2006/07 Pro Recco
2007/08 Pro Recco
2008/09 Pro Recco
2009/10 Pro Recco
2010/11 Pro Recco
2011/12 Pro Recco
2012/2013 Pro Recco
2013/2014 Pro Recco
2014/2015 Pro Recco.



Kapcsolódó cikkek