2015 június 16.

Sérüléshullám nehezíti a szerbek felkészülését

Hamarosan kezdődik a világliga szuperdöntője, de három kulcsájátékosát is nélkülöznie kell a szerb szövetségi kapitánynak. Milorad Krivokapics szerint, így is megnyerheti a csapat a sorozatot.

szerbia01

Egy hét múlva már Bergamóba lesz jelenése a délszláv csapatnak, azonban a felkészülés nem felhőtlen a válogatottnál. Milos Csuk az Eger játékosa, már el sem utazott az amerikai túrára, ahol végül négyszer kaptak ki a szerbek az USA együttesétől. A tengerentúlon ráadásul Strahinja Rasovics is megsérült, amikor arcon térdelte Jesse Smith. Ha még ez nem lenne elég a Szolnok játékosa, Stefan Mitrovics is kisebb sérüléssel küszködik, így ő sem tud játszani a válogatottban.

Mindenesetre az élet megy tovább a csapatnál, hiszen ma este Szendrőn ugrik az együttes vízbe az orosz válogatott ellen. Az eseménnyel kapcsolatban Milorad Krivokapics a szerb Vízilabda Szövetség elnöke elmondta: “Nagyon jó mérkőzést várok. Remélem, ez a meccs is segít abban, hogy a Világliga szuperdöntőjében megvédjük címünket. A játékosaink felkészültek, és alig várják, hogy zsinórban harmadszor felálljanak a dobogó legtetejére” – mondta mindezt annak ellenére, hogy sérüléshullám nehezíti a csapat felkészülését.

A szerbek a világligában a B csoportba kaptak besorolást. A nyitónapon, június 23-án az USA együttesével játszanak, mely csapattól nem is olyan rég, négyszer is kikaptak. Aztán Olaszország és Ausztrália következik.

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek