2014 december 04.

OSC: jótékonykodás, baglyok és a Magyar Kupa-döntő

Sajtó- és közönségtalálkozót tartott az A-Híd OSC csapata, amelyen a hét végi Magyar Kupa-döntő mellett a klub újbudai kötődése és a jótékonyság is főszerepet játszott.

A_Hid_OSC_Ujbuda_jotekonysagi_rendezveny_2

Az újbudai Allé bevásárlóközpontban tartott sajtótájékoztatót az A-Híd OSC csapata, mintegy jelzésértékkel, hiszen a klub új otthonra talált Óbudán. A pénteki Magyar Kupa-elődöntőre, és reményeik szerint a vasárnapi döntőre készülő vízilabdásokat Vincze Balázs vezetőedző és Decker Ádám csapatkapitány képviselte, de hogy nem csak az „év legfontosabb meccse” volt a téma, azt mutatta, a meghívottak között volt dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és Sal László, az A-Híd Építő Zrt. vezérigazgatója is.

Az ” év meccse”, említettük fentebb, és nem a tollforgató kreálta költői túlzásról van szó, Becsey Péter sportigazgató és Vincze Balázs vezetőedző is elismerte, a Honvéd elleni elődöntőre készülnek azóta, hogy az utolsó akadályt nem sikerült venni, és kilenc veretlen BL-találkozó után a Szolnokkal szemben nem jött össze a Bajnokok Ligája főtáblája. Az OSC 1974-ben nyert utoljára kupát, itt az ideje tehát az újabb trófeának, vélik az egyesületnél.

A_Hid_OSC_Ujbuda_sajtotajekoztato

Sal László, az A-Híd vezérigazgatója, Hoffmann Tamás polgármester, Vincze Balázs vezetőedző és Decker Ádám csapatkapitány (Fotó: Balogh Máté/OSC)

A sportnaptár aktualitása mellett szóba került a klub és a kerület kapcsolata is. Az A-Híd-OSC idén harmadik szezonját kezdte meg a Kondorosi úton, és valóban új otthonra talált Újbudán. „Számunkra a klubhoz való kötődés, a családias légkör meghatározó, ezért is örülünk annak, hogy immár kilenc korosztályban mintegy kétszáz gyerekkel tudunk foglalkozni” – mondta el Becsey Péter sportigazgató. Újbuda, amelynek vízilabdázó múlttal rendelkező polgármestere, dr. Hoffmann Tamás is részt vett a sajtórendezvényen (sőt, mint elmondta, lánya és fia már a klubnál vízilabdázik), örömmel fogadta be a csapatot. Az OSC sok fórumon, sok alkalommal kimondott célja, hogy tíz éven belül már saját nevelésű játékosai játsszanak első osztályú csapatában. Ezért folyamatosan toboroznak a kerületből. Az pedig, hogy az A-Híd a klub mellé állt, minőségi ugrást jelentett.

A sajtóbeszélgetés után igazi fiesztahangulat uralkodott el a bevásárlóközpontban, ezt követően ugyanis a hétvégi kupadöntőre készülő felnőtt csapat összes tagja megjelent az Allee színpadán, hogy a kerületi lakosokat arra kérje: hozzanak el egy már nem használt játékot nekik. Ezeket az OSC a kerület Kossuth Lajos Gyermekotthonának ajánlotta fel, hogy tegyen valamit azért a közösségért, amely befogadta. Az adományozók közt meccsjegyeket és a csapat kabalafiguráját, egy baglyot sorsoltak ki, nem utolsó sorban azzal a szándékkal, hogy felhívják a szülők és gyermekek figyelmét a kerületben történő vízipólózás lehetőségére. A jótékonysági akcióhoz az Allee bevásárlóközpont ingyenesen rendelkezésre bocsátotta a helyszínt. A rendezvényen egyébként az OSC szurkolói toborzót is tartott. Aki regisztrálta magát a csapat szurkolói közé, a csapattagok által aláírt labdát vagy kabalabaglyot nyerhetett.

A_Hid_OSC_Ujbuda_jotekonysagi_rendezveny_1

Gy. Zs.

 



Kapcsolódó cikkek